Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2016. 04. 20.

Moszkva: Hiába vonult ki a szír ellenzék folytatódnak a tárgyalások Genfben

2016. 04. 20.

Hiba volt a fő ellenzéki csoportok részéről, hogy felfüggesztették részvételüket a genfi béketárgyalásokon, de nem jelenti a politikai rendezési folyamat összeomlását – mondta Oroszország ENSZ-hez delegált genfi nagykövete a Reutersnek.

“A HNC (a Tárgyalási Főbizottság) bejelentése, miszerint felfüggesztik részvételüket a közvetett tárgyalásokon itt a szíriai rendezésben, hiba volt” – mondta Alekszej Borodavkin kedden Genfben a brit hírügynökségnek.

 “Meggyőződésünk, hogy nincs más lehetőség, mint a (konfliktus) tárgyalásos úton való politikai rendezése” – hangoztatta az orosz diplomata.

 “Emellett úgy gondoljuk, hogy a folyamatot át kell alakítani közvetlen tárgyalásokká az érintett szíriai felek között” – tette hozzá.

Staffan de Mistura, a tárgyalásokon a szemben álló szíriai felek között közvetítő ENSZ-különmegbízott hétfőn közölte, hogy felfüggesztette a szíriai béketárgyalásokon való részvételét az ellenzék egy részét tömörítő HNC, de nem távozik Genfből.

Mistura közölte: az ellenzék a lépéssel az ellen tiltakozik, hogy az utóbbi napokban újra fellángoltak a harcok az ország északi területein. A szíriai kormánnyal szövetséges Oroszország képviselője úgy vélekedett, hogy a Tárgyalási Főbizottság kivonulásának valódi oka nem a humanitárius helyzet és az ellenségeskedések kiújulása miatti aggodalom, hanem az, hogy a HNC nem rendelkezik világos elképzeléssel a politikai rendezésre vonatkozóan.

“Csak annyit tudnak mondani, hogy Assadnak távoznia kell. Semmi mást. De ez nem elég” – fogalmazott Borodavkin.

A szíriai rendezést szolgáló béketárgyalások újabb fordulója a múlt hét közepén kezdődött. Az Egyesült Államok, Oroszország és más világhatalmak által a 2012-es genfi konferencián elfogadott béketervnek központi eleme egy átmeneti kormányzat létrehozása. A szíriai ellenzék álláspontja szerint egy ilyen átmeneti kormány csakis Bashar Al-Assad elnök részvétele nélkül jöhet létre, a kormány azonban nem hajlandó tárgyalni Assadnak a hatalomból való távozásáról.

Orientalista.hu  – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑