Muszlim nindzsák hasissal és késsel
2017. 10. 28.
Évszázadosak a mítoszokok a történelmi aszaszinok körül. Elvetemült bérgyilkosok, a közel-kelet első terroristái, akik hasismámorban követik el professzionális merényleteiket, a halálig engedelmeskedve rettegett szektavezérüknek, a titokzatos Hegyi Öregnek: csak pár alapállítás a legendák miatt gémer körökön kívül is hírhedt középkori muszlim csoportról. Kár, hogy ebből alig igaz valami.
Nem sok obskúrus vallási mozgalom futott be akkora karriert szekuláris vonalon, mint szegény aszaszinoké: mégsem mondhatja el magáról minden egzotikus merénylő, hogy magát a bérgyilkosságot keresztelik el róla Nyugaton, ahogy azt sem, hogy bőven 100 millió eladott videojáték – az Assassin’s Creed sorozat – felett lehet brandesíteni és gamifikálni a történetüket. A játékok aszaszinjai ugyan nem sok kapcsolatot mutatnak a történelmi, hús-vér aszaszinokkal, ezt azonban nem is kell elvárni egy történelmi fikcióban utazó sorozattól. Másrészt meg ez jó apropó, hogy megkapargassuk a valódi történetet – ezt amúgy töriórán is érdemes lehet kihasználni; hogy hogyan, arra vannak remek ötletek.
Az aszaszinok esetében ráadásul nincs semmi új abban, hogy a valódi történeti eseményektől nem zavartatva szövődik a róluk szóló legendakör. Ennek legismertebb darabja Marco Polo beszámolója: a velencei utazó azt állította, alaposan elmélyült a témában, és igen színes képet festett a csoportról. Mindenekelőtt a Hegyi Öregnek nevezett vezetőjükről és a fantasztikus Titkos Kertről, ahol borral, tejjel és mézzel folyó patakok csörgedeznek, és a világ legszebb lányai szórakoztatják muzsikájukkal és megbabonázó táncukkal az arra érdemeseket. Utóbbiak azok az ifjak, akiket a titokzatos vezető, ez a bizonyos Hegyi Öreg kiválasztott, hogy mindenre elszánt katonákat neveljen belőlük. Álomhozó itallal kínálta őket, és mire felébredtek, a Titkos Kertben találták magukat, amiről Marco Polo szerint szent meggyőződéssel hitték, hogy az maga a Paradicsom.
Hassan-i Sabbah, az első alamuti nagymester, illetve Rashid ad-Din Sinan, a Hegyi Öreg | Fotó: Wikipedia
A legenda szerint ezután a Nagy Öreg bármire rá tudta venni őket. „Menj, öld meg ezt és ezt, és ha meghalnál, érted küldöm angyalaimat, hogy visszahozzanak a Paradicsomba” – mondá nékik, akik ezután akár a mélybe is vetették magukat, ha vezetőjük ezt kívánta tőlük. Legalábbis Marco Polo és a nyugati legendák szerint, melyek ezt azzal egészítették ki, hogy a mindenre elszánt fanatikus merénylők hasismámorban követik el aprólékosan megtervezett és gondosan kivitelezett rémtetteiket.
Ez ugyan első blikkre is elég abszurd, hiszen a pontos tervezésnek és kivitelezésnek a hasis nem feltétlen barátja, de hát a középkori krónikásoknak nem volt mind PhD-ja pszichofarmakológiából. Ellenben szerettek volna valami magyarázatot adni a vakmerő merényletekre. Az aszaszinok ugyanis valóban szívesen éltek ezzel a fegyverrel: ellenségeikkel szemben, akik az akkor szintén eléggé turbulens Közel-Keleten számosan voltak, fő eszközük a vezetők célzott likvidálása volt. A leírások szerint mindent az apró részletekig kifigyelve és megtervezve, akár több hónapnyi felkészülés után férkőztek az aktuális vezír/serif/szeldzsuk uraság közelébe. Általában tőrrel követték el a politikai gyilkosságokat, akár saját életüket is feláldozva a sikeres akcióért.
A nyugatiak nem igazán ismerték az elkövetők mártír-kultuszát, és hajlamosak voltak azt gondolni, valamilyen tudatmódosító szernek kell lennie a háttérben. A hasis kézenfekvő volt, az aszaszinok neve ugyanis áttételekkel ugyan, de valóban a hasis szóból ered: a “hashishin” arabul hasisszívót jelent. De ha az aszaszinok valójában nem szívtak hasist, miért hívták őket mégis így? Ehhez érdemes egy kicsit szélesebb kontextust nyitni.
Az aszaszinok valójában egy síita vallási irányzat képviselői: ők az iszmailiták, akik ma is léteznek, és köszönik, egész jól vannak: a síán belül az ő közösségük létszám szerint a második legnagyobb, jelenleg IV. Aga Khan imám (vezetőik sorában ő a 49.) vezetése alatt. Valamikor (egész pontosan 969-től úgy 200 évig) saját államuk is volt, az észak-afrikai központú Fátimida Kalifátus, nekünk azonban most a keleti águk érdekesebb: ők a nizáriták, akik a perzsa kultúrkör hatósugarában működtek. Központjuk a Kaszpi-tengerhez közeli Alamut vára volt, de több jelentős erődöt is kézben tartották Szíriától a mai Iránig, elsősorban a hegyvidéki területeken.
Az alamuti erőd romjai Iránban, 2007
A nizáritákat ellenségeik kezdték aszaszinnak gúnyolni. Az iszlámon belüli rivális, főleg szunnita vallási irányzatok képviselői kitartóan igyekeztek már a középkorban is rossz hírét kelteni a csoportnak, annyira, hogy az úgynevezett „fekete legenda” keretében azt állították, hogy valójában nem is muszlimokról, hanem az iszlám ruháját megtévesztően magukra öltő, velejükig gonosz eretnekekről van szó, akiknek éppen az a célja, hogy belülről semmisítsék meg az egész iszlámot. Az őket kiátkozni és elpusztítani kívánó erők nevezték el az iszmailitákat hasisszívónak. A kifejezés a korabeli arabban némi jelentésátvitellel feslettet, romlott erkölcsűt is jelentett – azonban az európaiak szó szerint értették.
Marco Polo, akinek kutyafejű emberekkel, unikornisokkal és kínai sárkányokkal fűszerezett beszámolói egyébként is elég kétséges hitelességűek, az aszaszinok kapcsán csak a bevett legendákat színezte ki. Mindezzel sokáig nem is nagyon volt mit szembeállítani, hiszen az aszaszinokról fennmaradt egykorú források zöme általában is ellenségeiktől, a szunnitákon kívül az európai keresztesektől és a latin nyelvű krónikásoktól származtak. Ők is átvették azt a szálat, hogy minden politikai merénylet mögött az aszaszinok álltak, akik ugyan valóban kiemelten gyakorolták a mesterséget, időnként megrendelésre is, még a keresztesek is igénybe vették szolgáltatásaikat, de természetesen más csoportok is előszeretettel éltek az eszközzel.
Marco Polo karavánja élén, az 1375-ös Katalán atlaszból | Fotó: Bibliothèque nationale de France / Wikimedia Commons
Az aszaszinok országát, a nizári államot 1256-ban elsöpörte a mongol dúlás, írott forrásaik nagyrészt elpusztultak, a megmaradt nizáriták pedig ezután a vallási vészhelyzetben a rejtőzködésre, a hit látszólagos megtagadására felszólító síita parancs, a taquiya értelmében inkább elbújtak. Csoportjaik azóta is vallási kisebbségként élnek, pozitív imázskampányt nem annyira folytattak – miközben Európában egészen a modern korig nagyjából készpénzként kezelték a róluk szóló egzotikus legendákat. Az orientalisztika meghatározó figurái is történeti tényként tálaltak több, kétséges hitelességű aszaszin toposzt. Ehhez képest manapság inkább a másik oldalra, „posztorientalista” kritikai irányba leng ki az inga, mintha az egész sztori csak a Keletről szőtt nyugati konfabuláció lenne.
Mostanában egy magyar szál is fel szokott bukkanni: eszerint amikor 1217-ben II. András magyar király a Szentföldre ment, hogy az V. keresztesháborút vezesse, katonái egy merész akcióval az aszaszinok ellen mentek, a vállalkozás azonban kudarccal végződött, és szinte az utolsó szálig odavesztek. A magyar hadaknak valóban volt egy komolyabb libanoni vereségük, arab forrásokban azonban nem nagyon van arról szó, hogy legyőzőik aszaszinok lettek volna, ahogy az is inkább csak legendának tűnik, hogy ők álltak volna a magyar király állítólagos megmérgezése mögött, amire hivatkozva a csatákból magát addig is kivonó II. András idő előtt hazatért volna. (Azt tényleg csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a király nejét, bizonyos Gertrudist sem az aszaszinok, hanem egy Bánk bán nevű illető merényelte meg.)
Az aszaszinok voltak az Iszlám Államot megelőlegező közel-keleti terrorszervezet, az ő példájukhoz térnek vissza az Iszlám Állam és társszerveinek fanatikusai? Bár ez a párhuzam előjött néhányszor mostanában, a legendák Hegyi Öregjét az afgán hegyekben bújkáló Oszama bin Ladenhez hasonlítva akár, ez nem csak azért visz félre, mert az aszaszinok síiták, az al-Kaida és az ISIS pedig szunnita, és a vallásháborúban éppen síitákat gyilkol a legnagyobb számban. Az aszaszinok, bár hírük félelmetes volt, mindig az ellenfeleik vezetői ellen követték el célzott merényleteiket, nem civilek ellen, mint az iszlamista terrorizmus, akik sokkal inkább modernek, mint középkoriak. Igaz, a pontos korszakolásnak a virtuális térbe transzportált aszaszinok számára olyan nagy jelentősége nincs, most éppen az ókori Egyiptomba időutaznak, hogy legendás képességeikkel igazságot tegyenek Kleopátra hanyatló birodalmában.
(A borítóképen drogos bort fogyasztanak Alamut kertjében, Gallica Digital Library / Wikipedia)
Orientalista.hu – INDEX
Niger felmondta az Egyesült Államokkal kötött katonai egyezményt →
Ramadan alatt is folytatja Izrael a palesztinok mészárlását →
Megkezdődik a ramadán az iszlám országokban →
