Lapszemle

2017. 05. 18.

Muszlim szélsőséges szavazatok is segíthették Macront



Franciaországi muzulmán vezetők megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy az elnökválasztás második fordulója a centrista jelölt Emmanuel Macron fölényes győzelmét hozta. A muzulmánok több mint 90 százaléka szavazott a volt szocialista politikusra.

„Marcon győzelme egy jel a francia muzulmánok számára, hogy humanista, szekuláris és demokratikus értékek mentén lehetséges az együttélés” – jelentette közleményében a Franciaországi iszlám szervezetek uniója (UOIF). A több mint 2300 francia mecset többségét képviselő szervezet reményét fejezte ki, hogy a centrista jelölt győzelme társadalmi békét, prosperitást, szabadságot és egyenlőséget hoz majd – számolt be a jobboldali portál bvoltaire.fr.

Szép szavak, de valójában nem szabad arról elfeledkezni, hogy az UOIF szorosan kapcsolódik a Muszlim Testvériséghez, amelyet sok ország terrorista szervezetként tart számon – teszik hozzá. Képviselőiket rendszeresen meghívják az UOIF éves kongresszusára és ott nem ilyen fennkölt szövegeket hallani, hanem gyakran gyűlöletbeszédekkel lehet szembesülni.

Macront sok bírálat érte amiért nem függesztette fel azonnal az En Marche! mozgalmának egyik munkatársát, Mohamed Saou-t. A férfi a közösségi oldalán lájkolta Tarik Chadlioui fotóját. A radikális imám nem kis szerepet játszott a 2015 novemberi párizsi merénylet egyik elkövetőjének radikalizációjában. Mohamed Saou-nak több vitatható megjegyzése is volt, ennek ellenére Macron „jó fickóként” beszélt róla.

A volt szocialista politikussal szemben, a szuverenista jelölt Marine Le Pen a muzulmán szervezet betiltását kezdeményezte, mert véleménye szerint az ország iszlamizációját segítik elő. Nem is csoda, hogy a muzulmánok csak kis hányada szavazott rá, alig 8 százalék, szemben Macronra, akit a francia muzulmánok 92 százaléka támogatott.

Macron a voksok 66,06 százalékát gyűjtötte össze a második fordulóban, míg a Nemzeti Front jelöltje a szavazatok 33,94 százalékát kapta. Franciaországban több mint 7 millió muszlim él, ami azt jelenti, hogy a 66 milliós ország több mint 10 százalékát az iszlám teszi ki, így a muszlim szavazatok akár egy szorosabb választás kimenetelét is eldönthetik. A nemzetgyűlési választás első fordulóját június 11-én, a másodikat egy héttel később rendezik.

Magyar Idők – Szilágyi Levente

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com