Cadmus fordítás Cadmus
Gazdaság

2015. 06. 12.

Nagy haszonnal járna a béke és sokba van a háborúskodás Izraelnek és a palesztinoknak

2015. 06. 12.

Komoly haszonnal járna a béke, ezzel szemben sokba kerül a háborúskodás Izraelnek és a palesztinoknak – derült ki az amerikai Rand Corporation politikai kutatóintézet Jeruzsálemben közzétett tanulmányából.– írta az MTI.

rand

Rand Corporation

Izrael tíz év alatt 123 milliárd dollárt, a palesztinok pedig 50 milliárd dollárt nyernének, ha sikerülne egyezségre jutniuk az egymás mellett békében élő zsidó és palesztin államról – ismertette az amerikai kutatók megállapításait keddi számában a Háárec című napilap.

A megbékélés optimális esetében 2014 és 2024 között átlagosan 36 százalékkal emelkedne a palesztinok egy főre eső jövedelme – állapította meg a Kaliforniában működő agytröszt 2013-ban kezdett kutatása alapján.

A szakemberek a palesztin-izraeli viszály öt lehetséges kifutására végeztek számításokat: ha sikerülne dűlőre jutni a kétállami megoldásról, ha békekötés nélkül, de a palesztinokkal egyeztetve Izrael kivonulna Ciszjordánia nagy részéről, ha ugyanezt egyeztetés nélkül tenné meg, ha a palesztinok az ellenállás békés, illetve ha az erőszakos útját járják.

“Megpróbáljuk információkkal ellátni a döntéshozókat, hogy a lehető legjobb megoldást válasszák. Ezért megvizsgáltuk a jelenlegi helyzetet és a következő tíz évben várható tendenciákat” – mondta a Háárecnek C. Ross Anthony, a Rand intézet igazgatója, a kutatás egyik vezetője.

A két ország békés egymás mellett élésével a palesztin GDP (bruttó hazai termék) 9,7 milliárd dollárral gyarapodna, a legrosszabb esetben a nyílt háborúskodásban viszont 9,1 milliárd dollárral csökkenne, miközben Izrael 23 milliárd dollárral növelné GDP-jét, vagy éppenhogy 45 milliárdot vesztene a harcok kiújulásával.

Az izraeli gazdaság sokkal nagyobb, ezért noha az izraeli összegek sokkal jelentősebbek, arányában mégis a palesztinok nyernének és vesztenének többet, az izraeli GDP 5, míg a palesztin 50 százalékkal emelkedne a megegyezéssel 2024-re, ezért Rámalláhnak inkább érdeke a jelenlegi helyzet megváltoztatása.

Amennyiben folyna tovább az ellenségeskedés nem erőszakos módon, hanem a palesztinokat támogató, Izrael-ellenes BDS mozgalom (Boycott, Divestment and Sanctions, magyarul Bojkott, megfosztás és szankciók) nemzetközi gazdasági nyomásával, akkor Izrael 80, a palesztinok pedig 12 milliárd dollárt vesztenének a jelenlegi trendhez képest egy évtized alatt, ugyanakkor a károkat a béke ideális helyzetével összevetve 200, illetve 60 milliárd dollárra lehet tenni – állapították meg a tudósok.

A BDS-felhívások mögött a palesztinoknak az az új politikai stratégiája áll, hogy a szerintük évtizedek óta eredménytelen béketárgyalások helyett a nemzetközi szervezetekben és gazdasági bojkottal próbálják sikerre vinni ügyüket.

A Rand intézet szakemberei vasárnaptól keddig ismertetik kutatásuk eredményeiket az izraeli és a palesztin politikusokkal, majd a hét második felében Brüsszelben és Londonban, a jövő héten pedig Washingtonban tartanak beszámolókat.

“Magasan a kétállami megoldás hozza a legtöbb hasznot mind az izraelieknek, mind a palesztinoknak” – közölte Charles Ries, a tanulmány társszerzője. “Egy évtized alatt a jelenlegi trendhez képest békében az átlag izraeli bevételei kétezer kétszáz dollárral nőnének, a palesztinoké pedig ezer dollárral. De ez az izraelieknek csak öt százalékos, míg a palesztinoknak 36 százalékos növekedést hozna, ami azt jelenti, hogy gazdaságilag az izraeliek sokkal kevésbé, a palesztinok pedig sokkal inkább érdekeltek, hogy elmozduljanak a béke irányába” – tette hozzá.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑