Keresztényüldözés

2017. 12. 12.

Nem vallásüldözés ötven keresztényt élve elégetni



Ötven élve elégetett keresztény – egy eset azon kegyetlenkedések sorában, amelyek a Nigériában élő keresztényeknek kell elszenvedniük a Boko Haram terrorszervezettől, és más fundamentalistától.

A nemrégiben az országba látogató Hungary Helps segélyprogram küldöttségének vezetője, Azbej Tristan arról beszélt, ami a Közel-Keleten és Afrikában történik, az népirtás, ugyanakkor sem a hágai Nemzetközi Bíróságnak sem az ENSZ nem hajlandó ezt elismerni és cselekedni.

Hozzátette, az üldözött keresztények irányában mutatott általános közöny egyik oka a nyugati liberális politikai narratíva, amely éppen a kereszténységet tartja üldöző, erőszakos vallásnak. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az ENSZ-tagállamok egy jó része muzulmán…

Azbej Tristan elöljáróban leszögezte, a világ közvéleménye alapvetően nem is gondolná, mennyire kiterjedt és súlyos jelenség a keresztényüldözés. Az emberek ezirányú ismeretei is jobbára az Iszlám Állam terrorszervezet által elfoglalt területekre korlátozódnak, holott Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten is vannak keresztényellenes atrocitások, ami pedig Közép-Afrikában zajlik, az egyenesen kimeríti a népirtás fogalmát. Az államtitkárság vezetője hozzátette, Nigériában Heltai Péter utazó nagykövet mellett a delegáció tagja volt Orbán Balázs, a migrációkutató intézet igazgatója is ,akit az érdekelt, hogy a Boko Haram terrorszervezet pusztítása hogyan hat a migrációra. Információk szerint ugyanis a vérengzéseknek köszönhetően mintegy 2,3 millió ember hagyta el szülőföldjét. Egy részük belső menekülttáborokban él, másik részük azonban a Szaharán és a Földközi-tengeren keresztül Európába indult.

A BOKO HARAM KEGYETLENEBB, MINT AZ ISZLÁM ÁLLAM

A helyettes államtitkár felidézte, a jelenleg Nigéria, Niger, Kamerun és Csád területeintevékenykedő 2002-ben még csak szektaként induló Boko Haram mára a legvéresebb terrorszervezetté nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2015-ben a nemzetközi szervezetek jelentései szerint kegyetlenkedéseivel az akkor még szintén aktív nagytestvért, az Iszlám Államot is felülmúlta. Napjainkig több tízezer keresztény és „mérsékelt” muzulmán esett áldozatul véres cselekedeteiknek, a keresztény épületeket vallási jelképeket pedig meggyalázzák. A Boko Haram gerillaszervezet máig több Magyarországnyi területet ellenőriz, de Észak-Nyugat-Nigériában is, ahonnan a hadsereg már kiszorította őket, rajtaütéseket és öngyilkos merényleteket követnek el.

ÉLVE ÉGETIK EL A KERESZTÉNYEKET

Azbej Tristan a látogatás kapcsán elmondta, a magyar küldöttség ellátogatott Észak-Nigériába, ahol mindennaposak a keresztények elleni atrocitások. Mint hozzátette, abból is látszik annak a módszernek az eredményessége, hogy a Hungary Helps az egyes helyszínekre utazva méri fel, mire van szükség, hogy ezúttal is e helyszínen tudták meg, nemcsak a Boko Haram tizedeli a keresztény lakosságot. A pásztortörzsekbe tömörülő szintén muzulmán fulánik közül ugyanis vannak olyanok, amelyek a helyiek elmondása szerint azt gyilkolják, akit érnek. Egyik terrorcselekményük során 50 keresztényt égettek el élve. A régió római katolikus érseke az Irakban tapasztaltakhoz nagyon hasonló módon azt mondta, természetesen minden anyagi támogatásnak örülnek, de a támogatásnál is többet jelent számukra, hogy európaiak egy csoportja az életük kockáztatásával akart találkozni velük és megismerni tragédiájukat. Ez visszaadta számukra a reményt, hogy valaki törődik a sorsukkal. Azbej Tristan hozzátette, a kadunai érsek azt állította, évek óta a magyar küldöttség az első, amely hozzájuk látogatott Európából, vagy a Nyugatról, a segélyszervezetek ugyanis inkább azokra a menekülttáborokra koncentrálnak, amelyek a biztonságos területen vannak.

Láthatóan hasznos, hogy a magyar emberek támogatása nem merül ki egy kormányhatározatban és egy banki transzferben, sokat számít a személyes jelenlét

– hangsúlyozta.

A SZOLIDARITÁS A JÖVŐ ZÁLOGA

Azbej Tristan arról is beszélt, a magyar támogatás éppen abban a maiduguri-i egyházmegyében segíti az újjáépítést, amely egykor a Boko Haram tevékenységének központja volt. Éppen ezért a terrorszervezet jelenléte így is folyamatos, legutóbb kiskamasz lányok testére erősített pokolgéppel hajtottak végre merényletet. Hozzátette, ugyanakkor az Iszlám Államéhoz hasonlóan, ez a szervezet is kezdi elveszíteni akatonai ellenőrzést, így attól nem kell tartani, hogy az újjáépítésre adott források kárba vesznek. Arra viszont lehet számítani, hogy mint az Iszlám Állam után, a katonai erőt föl lehet számolni, de az ideológiát nem, a terrorcselekmények megmaradnak.

A helyettes államtitkárság vezetője szólt arról is, hogy utazásuk során meglátogattak egy belső menekülttábort is a főváros mellett, ahol keresztények és „mérsékelt” muzulmánok vegyesen vannak elszállásolva. Mint ezzel kapcsolatban elmondta, itt a különböző vallású emberek békében együtt tudnak élni, szolidárisak egymással, sőt a Boko Haramot nem is tekintik az iszlám részének. A maiduguri-i püspök is, akihez a támogatás érkezik, minden kérést megelőzve azt mondta, minden amit újjáépítenek, egyszerre fogja szolgálni a keresztény és a muzulmán közösséget, mert a szenvedésük is közös, és csak a szolidaritásuk a jövő záloga.

AZ ENSZ-BEN EGYESEK MÉG MINDIG A KERESZTÉNYEKET TARTJÁK ELNYOMÓNAK

Azbej Tristan arról is beszélt, a nigériai kormány érzékeli a keresztényüldözés problémáját, küzd is ellene, de túl nagy ereje és beágyazottsága van a Boko Haramnak ahhoz, hogy teljesen felszámolják, a vérengző fuláni törzsek pedig hatalmas területen elszórtan élnek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ENSZ a Boko Haram ellen nem lépett fel katonailag. Hangsúlyozta, a magyar kormánynak határozott álláspontja, hogy ami a Közel-Keleten és Afrikában történik, az népirtás a keresztények és más vallási kisebbségek ellen. Ezeket a cselekedeteket a hágai Nemzetközi Bíróságnak és az ENSZ-nek is népirtásként kellene elismernie és aszerint cselekednie. Hiába történtek ugyanakkor többek közt a magyar kormány irányából is ilyen kezdeményezések, egyelőre nem találtak visszhangra az ENSZ-ben.

.

Azbej Tristan szerint az üldözött keresztények irányában mutatott általános közöny egyik oka a nyugati liberális politikai narratíva, amely éppen a kereszténységet tartja üldöző, mások életébe beavatkozó, erőszakosan terjeszkedő, elnyomó vallásnak. Ebbe az ideológiába nem fér bele a valóság, miszerint a kereszténység éppen a leginkább üldözött vallás a világon. A helyettes államtitkárság vezetője hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy az ENSZ tagállamainak egy jó része muzulmán. Közülük sokan külön-külön küzdenek a keresztény kisebbségeik védelméért, de egyfajta szolidaritásból az ENSZ előtt sosem támogatnának egy olyan határozatot, amely genocídiumot, vagy keresztényüldözést emlegetne.

A Boko Haram márpedig egy olyan méretű és erejű szervezet, amelyet Nigéria, Niger, Csád és Kamerun együttesen sem képes teljesen legyőzni, tehát a nemzetközi szervezetek beavatkozására lenne szükség

– hangsúlyozta Azbej Tristan.

PestiSrácok.hu

, , , , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com