Geopolitika rocket

2017. 01. 03.

Nem véletlen támogatja az Obama-kabinet utolsó percig a szír lázadó csoportokat



Úgy tűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államok leköszönő elnöki kabinetje a végsőkig elszánt abban, hogy Moszkva és Washington viszonyát évekre megmérgezze – erről közölt elemzést egy orosz tényfeltáró újságíró, Alexander Krolenko a RIA Novosztyban.

„Ugyanaz a régi nóta”

Az orosz-amerikai kapcsolatok lerombolásának egyik részét képezi az a terv, mely szerint továbbra is nagymértékben támogatják fegyverekkel az Assad-ellenes szíriai erőket.

Oroszország külügyminisztere, Szergej Lavrov még december 27-én értekezett amerikai kollégájával, John Kerryvel ez ügyben, akit figyelmeztetett, hogy „a szíriai kormányellenes lázadócsoportok támogatásáról szóló döntés magában hordozza a helyzet újabb eszkalációját Szíriában és a konfliktusnak újabb áldozatai is lehetnek.”

Ugyanazon a napon az Orosz Külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakarova így kommentálta az USA jelenlegi viselkedését: „Jól tudjuk, mit jelent az, hogy az Egyesült Államok fegyvereket szállít Szíriába, tudjuk, kik kapják ezeket. És az nem a Szír Hadsereg. Olyan „mérsékelt lázadókat” támogatnak hordozható légvédelmi eszközökkel, akikről holnap kiderül, hogy valójában terroristák. Ugyanaz a régi nóta.”

A hordozható légvédelmi eszközök nem csak az Orosz Légierő gépeire jelentenek veszélyt – de a megajándékozottak bármikor az ajándékozók ellen is fordíthatják ezeket.

Irányítatlan káosz

Krolenko szerintezek a lépések azért történnek, mert a demokraták inkább előbb akarnak visszatérni a Fehér Házba, mint utóbb, s a leköszönő elnöki kabinet szándékosan akarja stabilizálni a káoszt és az instabilitást a Közel-Keleten, oly mértékben, hogy azt az elkövetkező években ne lehessen felszámolni.

„Lehetséges, hogy még Donald Trump január 20-ai beiktatása előtt az USA annyi fegyvert fog küldeni a Közel-Keletre, amennyit csak tud.

Washington szíriai stratégiája bizonyítja, hogy az Egyesült Államok nem tudja kontrollálni az úgynevezett  ’mérsékelt ellenzéket’. Ez a stratégia csupán további lendületet biztosított a konfliktusnak.” – írja Alexander Krolenko az elemzésében.

alepporomboltMegrongálódott lakóépületek a felszabadított Kelet-Aleppoban

„Globális robbanómellény”

December 27-én az iráni védelmi miniszter, Hosszein Dehghan kijelentette, hogy a szíriai terroristacsoportok még mindig jelentős harci kapacitással bírnak.

„Az aleppoi csata alatt rengeteg parancsnokot és harcost elveszítettek. Elhagyni kényszerültek Kelet-Aleppo-t. Ugyanakkor még mindig rendkívül jól felszereltek és erősek. Ezt nem tagadhatjuk.” – nyilatkozta a miniszter.

„Nem zárhatom ki, hogy a Nyugat el fogja árasztani a szír milíciákat fegyverekkel és pénzzel. A Szíriában lévő dzsihádisták jó fizetést kapnak. Sokuk számára a normális élethez való visszatérés a nyomorhoz való visszatérést jelentené. Az idő múlik, a terrorszervezetek nevet és mottót változtatnak, de az elveik ugyanazok maradnak.” – írja  Krolenko.

„A nyugati fegyverek megmérgezik a Közel-Keletet fegyverrel és pusztítással. Számtalan ember szokik hozzá ahhoz, hogy káosz és erőszak közepette éli életét. Ebben az embertelen, eltorzult valóságban gyermekek születnek, akik közül nagyon sokan előbb vagy utóbb fegyvert fognak. A teljes közel-keleti régió, Észak-Afrikával egyetemben egyetlen globális robbanómellénnyé válik.” – tette hozzá a szerző.

A bolgár modell

December közepén a Nova TV újságíró bolgár fegyvergyárból származó fegyvereket találtak Szíriában, melekyet a VAZ bolgár fegyvergyár készített. Bár hivatalosan a Szíriában való fegyverszállítást nemzetközi szabályok tiltják, ezek a fegyverek valahogy az al-Nuszra Front kezébe jutottak.

A bolgár eredetű szállítmányok többek között Grad rakétákat, tankelhárító fegyvereket és különböző kaliberű lőszereket  tartalmaztak. A dologban a szintén bolgár Arkus vállalat is részt vehetett, mint szállító. A hivatalos jelentések szerint a fegyvereket 2015-ben exportálták az országból.

A bolgár szállítmányok egyértelműen bizonyítják, hogy az ország de facto beavatkozott a szír háborúba a terroristák oldalán, annak ellenére, hogy hivatalosan ez tilos. Ugyanakkor viszont valószínűtlen, hogy mindez Wahington és Brüsszel tudta nélkül történt…

Természetesen, nem csak bolgár fegyverek bizonyítják, hogy a Nyugat beavatkozik a szír konfliktusba: találtak már az USA által készített TOW-2 tankehárító rakétákat, melyeket a „mérsékelt lázadók” használtak, s melyeket hivatalosan Katar vásárolt meg az Egyesült Államoktól.

A napokban pedig, Kelet-Aleppo megtisztítása közben számos humanitárius segélynek álcázva a régióba juttatott amerikai fegyvert is találtak az oroszok és a szír kormányerők.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , , , , , ,






Back to Top ↑