Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2015. 09. 29.

Németország átmeneti kormány alakítását sürgeti Szíriában

2015. 09. 29.

Németország külügyminisztere egy átmeneti kormány megalakítására hív fel, amint Berlin bejelentette, hogy Bashar Al Assadot be kell vonni a tárgyalásba, ami a konfliktus végét jelentheti.

Vasárnap a német külügyminiszter Frank Walter Steinmeier beszédjében elmondta “tárgyalásokat kell folytatni a régióbeli országokkal és az EU tagállamaival valamint Az USA és Oroszország részvételével egy átmeneti kormány megalakításával kapcsolatban.”

Hozzátette, hogy közös érdekeket kell alapoznunk azokkal, akik azt, mondják Bashar Al Assad hivatalban maradását meg kell védeni és azokkal, akik ennek a véleménynek az ellenkezőjét mondják.

Múlt héten Angela Merkel német kancellár kifejtette: Sok szereplővel kell tárgyalnunk ebbe Assad és mások is beletartoznak.

Nem csak az USA és Oroszország kell, hogy partner legyen, de regionális partnerek, mint Irán és szunnita országok, is mint Szaúd-Arábia.

Steinmeier kommentjei azóta változnak, mióta más Európai Uniós kormányok változtatják az álláspontjukat Szíriával kapcsolatban.

Szeptember 22.-én Francia külügyminiszter Laurent Fabius közleményében kifejtette: Assad nélkül lehetetlen diplomáciai megoldást találnia Szíriai konfliktusra. De hasonló kijelentést tett a birt és a spanyol kormány is.

Az idegen országok által szponzorált konfliktus Szíriában 250000 ember életét követelte 2011 márciusa óta.

Orientalista.hu – L. Gyula

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑