Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Menekültügy

2015. 11. 12.

Németország korlátozná a családegyesítést a szír menedékkérők esetében

2015. 11. 12.

A német belügyminiszter továbbra is sürgeti a szíriai menedékkérőkre vonatkozó menekültügyi eljárás megváltoztatását azzal a céllal, hogy ne szerezhessenek jogot a családegyesítésre.

Thomas de Maiziere a német törvényhozás alsóházában (Bundestag) szerdán elmondott beszédében kiemelte: nem engedhető meg, hogy a menekültek egyébként is magas száma “a családegyesítés miatt megduplázódjon vagy megháromszorozódjon”.

A konzervatív CDU politikusának felvetését a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) ellenzik. A vita azzal kapcsolatban alakult ki, hogy a belügyminiszter az előző héten utasította a felügyelete alá tartozó szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF), hogy szakítson a tavaly november óta követett gyakorlattal: a szíriai menedékkérők ügyében ezentúl ne csak az írásos kérelem és a benyújtott egyéb dokumentumok alapján döntsön, hanem a korábbi, teljes körű eljáráshoz visszatérve hallgassák meg a kérelmezőket személyesen.

A miniszter egy nyilatkozatában kifejtette: a változtatástól azt várja, hogy az újonnan érkező szírek többsége nem menekültstátust kap, hanem csak oltalmazotti státust, amelyhez nem jár családegyesítési jog és csak egy évre szól.

A miniszter szerdán a kormány menekültpolitikájáról az ellenzék által kezdeményezett parlamenti vitában megerősítette szándékát. Mint mondta, a szírek esetében alkalmazott menekültügyi eljárás egyszerűsítéséről tavaly – a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete, a belügyminiszteri konferencia (IMK) által – hozott döntés “nem tartható tovább”.

Az egyszerűsített eljárásról kiderült, hogy “elnagyolt és hézagos”, nem minden esetben alkalmas a magukat csak szírnek mondó menedékkérők kiszűrésére. Azért sem alkalmazható tovább, mert míg korábban indokoltan kapott a szír kérelmezők csaknem 80 százaléka menekültstátust a német alaptörvény alapján – amely szerint a politikai üldözötteknek jár védelem – , vagy a genfi menekültügyi egyezmény alapján – amely szerint a háborús, polgárháborús menekülteknek jár védelem – , most már a többség nem közvetlenül a polgárháború sújtotta arab országból érkezik, hanem a térség biztonságos menekülttáboraiból, azaz nem éri közvetlenül politikai üldöztetés vagy háborús veszély.

Ezért vissza kell térni az eredeti gyakorlathoz, hiszen az jobban alkalmas a kérelmezők helyzetének, hátterének pontos feltárására – mondta Thomas de Maiziere.

Hozzátette, hogy az SPD fenntartásai miatt visszavonta az utasítást, a BAMF így nem tért vissza a 2014 novemberéig folytatott gyakorlathoz, és az ügyet az IMK keretében tárgyalják majd meg.

A Bundestag ellenzéki pártjai – a Baloldal és a Zöldek – élesen bírálták a belügyminisztert, szerintük a családegyesítés korlátozása hátráltatja a menekültek integrációját, és arra kényszerít gyerekeket és nőket, hogy legális lehetőség híján nekivágjanak a Németországba vezető veszélyes útnak, hogy újra együtt legyen a család. Az SPD szónokai kétségüket fejezték ki a belügyminiszter javaslatának hasznosságát illetően, úgy vélték, a személyes meghallgatás újbóli rendszeresítésének egyetlen eredménye az lehet, hogy még tovább húzódnak a menekültügyi eljárások.

A belügyminisztérium szóvivője a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón megerősítette, hogy a tárca szerint a családegyesítésnél kétszeres-háromszoros szorzóval érdemes számolni. Az SPD-s vezetésű külügyminisztérium szóvivője ennek ellentmondó adatokat idézett.

A menekültstátusban lévők számára – Németországban világszerte csaknem egyedülálló módón – engedélyezett családegyesítés a szülők és gyerekek alkotta úgynevezett magcsaládra vonatkozik, és vízumot kell kérni hozzá a tartózkodási hely szerinti német nagykövetségen.

A szíriai menekültek rokonai így főleg a törökországi, jordániai, libanoni külképviseleteken váltják ki a vízumot, és a külügyminisztérium berlini központjába befutó adatok azt mutatják, hogy a Németországba érkező menedékkérők számához képest elenyésző a családegyesítéshez kiadott vízumok száma. A legutóbbi vizsgált időszakban, júliustól szeptemberig csupán 6 ezer ilyen vízumot adtak ki, holott ugyanebben az időszakban több százezer, jórészt szíriai állampolgárságú menedékkérő érkezett Németországba.

A külügyminisztérium szóvivője, Martin Schäfer azt is elmondta, hogy nemigen lehet pontos becslést adni a családegyesítések várható számáról, mert igen hiányosak a menedékkérők családi állapotáról szóló adatok.

Orientalista.hu  – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑