Izrael

2015. 11. 19.

Netanyahu jóváhagyta több száz új lakás átadását Jeruzsálemben



Benjamin Netanyahu miniszterelnök jóváhagyta több száz új lakás értékesítését egy kelet-jeruzsálemi lakónegyedben – közölte kedden a Maárív című újság honlapja.

A Ramat Slomó nevű lakónegyedben négyszázharminchat, a Ramot nevű negyedben pedig tizennyolc új lakást vehetnek birtokba leendő tulajdonosaik a döntés nyomán. Ez a hosszas engedélyezési eljárások utolsó lépcsője volt, amely a már felépült otthonok értékesítését teszi lehetővé.

A katonai rádió műsorában reggel az is elhangzott, hogy egy ezerötszáz jeruzsálemi lakás felhúzásáról szóló terv is ismét a tervezőasztalra került, amelynek fejlesztését a városháza már meg is kezdte, noha a tervben szereplők közül ezernek az építését korábban befagyasztották.

Meir Turdzseman, a városháza polgármester-helyettese és tervező bizottságának elnöke azt nyilatkozta a rádiónak, hogy a Suafat nevű kelet-jeruzsálemi arab lakónegyed határán ezerötszáz otthon építésével foglalkoznak.

“Eddig csak kevesebb mint ötszázat engedélyeztek, de minden illetékes hivatalt megkerestem, hogy további ezernek az előkészítését is megkezdhessük a Moria nevű, a városháza alá tartozó vállalkozás segítségével” – mondta Turdzseman.

Az új kelet-jeruzsálemi építkezések engedélyezése várhatóan maga után vonja az Egyesült Államok haragját, ugyanis Washington a múltban hevesen tiltakozott a Ramat Slomóban történő izraeli házépítések miatt.

Orientalista.hu

Címkék: , , ,






Back to Top ↑