Lapszemle

2017. 02. 07.

Női csonkítás: az embertelen hagyomány



Csonkítás, női körülmetélés vagy egyszerűen vágás (FGM) – több néven említik azt a szörnyű hagyományt, amely során részben vagy egészben eltávolítják a női nemi szervet. Szörnyű fájdalmak, véget nem érő szenvedések, vetélések, halva szülések, fertőzések vagy akár halál. Ezek ennek az ősi, és sok helyen a mai napig fennmaradt tradíciónak a következményei.

Elsősorban Afrikában és néhány közel-keleti országban végzik el a mai napig.

A WHO meghatározása szerint: a női nemiszervek csonkítása megváltoztatja vagy megsérti a női nemiszerveket, nem orvosi célból.

Szélsőséges esetben a teljes nemi szervet eltávolítják, csak két kis rést hagynak a menstruációnak és a vizeletnek. A sokkoló eljárást érzéstelenítés és sterilizálás nélkül végzik, ráadásul szó sincs fájdalomcsillapításról vagy higiéniáról.

Egyre kisebb korban végzik el

A lányokat hagyományosan 10 éves koruk körül csonkítják meg, hogy úgymond így készítsék föl őket a házasságra. Ám mostanában egyre többször még kisebb gyerekek esnek át ezen a kegyetlen beavatkozáson.

Aktivisták arról számoltak be, hogy egy Tanzánia távoli vidékén született kisbabát saját dédnagyanyja vágott meg, amikor a kislány csupán ötnapos volt. Komplikációk merültek fel, és a kisgyermek pár nap múlva meghalt. Az anyát és a dédanyát letartóztatta a rendőrség.

A női csonkítás elleni világnap

Francis Selasini, a NAFGEM szervezet koordinátora a női csonkítás elleni világnapon, február 6-án így nyilatkozott az Euronews-nak:

– Sokan az FGM-et hagyományként tisztelik, amit meg kell tartani, hogy elkerüljék a problémákat a törvénnyel. Így egyre fiatalabb lányokon végzik el. Az idősebb asszonyok felügyelik az elvégzését, és ez társadalmi státuszt biztosít nekik.

A női csonkítás elterjedt Tanzániának azon a vidékén, ahol a kisbaba belehalt a beavatkozásba. 2010-ben a lányok 70,8%-a átesett ezen a szörnyű beavatkozáson, azóta ez az arány visszaesett 58%-ra.

Grace Uwizeye aktivista arra figyelmeztet, hogy egyre inkább azzal a veszéllyel kell szembenézniük, hogy a csonkítást egyre fiatalabb korban végzik el. Ennek oka az, hogy az iskolai felvilágosításnak köszönhetően nő a tudatosság. Így sokan kihasználják azt, hogy a kisgyerekek még nem tudnak védekezni. Sokszor kisbabák esnek áldozatául a borzalmas tradíciónak.

Az aktivista hozzátette, hogy fontos lenne törvényekkel tiltani az FGM-et, mert az erős üzenetet küldene a kormányoktól a családok felé.

Még Európában is

Európában a becslések szerint mintegy 500 ezer nő és lány esett át a csonkításon, köztük 137 ezren Nagy-Britanniában, 29 ezren Hollandiában és 13 ezren Belgiumban.

Euronews

Címkék: , ,






Back to Top ↑