Szaúd-Arábia

2017. 08. 04.

Nyugat legfőbb közel-keleti szövetségese most épp egy műemlék várost rombol porig



Szaúd-Arábia, a Nyugat egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese épp azon ügyködik, hogy porig rombolja a történelmi értékekkel bíró épületeket is tartalmazó Awamiyah városát. Az ok: a várost nem vahabiták, hanem síiták lakják.

Az ENSZ Emberi Jogi bizottságának elnöki tisztét betöltő Szaúd-Arábia fegyveres erőkkel kergette ki a városból a lakosokat, otthonaikat, s minden vagyontárgyukat lefoglalták. A városból ezrek menekültek eddig el.

A Middle East Eye nevű hírportál értesülései szerint a már lerombolt területhez közeli al-Shweikah negyed házaira is kitűzték már a lefoglalási parancsot – a papír értelmében a területet egy magánvállakozás kapja meg, a Nemzeti Terrorelhárítási Parancsnokság felhatalmazása értelmében.

Ez a terület rendkívül közel van Awamiyah város történelmi központjához, az al-Mosara negyedhez.

A jelentések szerint a szaúdi katonai erők egyébként rendszeresen azzal „szórakoznak”, hogy a síiták autóira lőnek, esetleg tüzet nyitnak a boltokra, vagy a házak ablakain keresztül a civil lakosságra.

Az interneten keringő amatőr videók szerint a szaúdi hadsereg mára teljesen szétrombolta a várost, a helyiek víz-és élelmiszerhiánytól szenvednek, mindenfajta szociális szolgáltatás összeomlott a körbezárt területen.

Awamiyah városa mely Szaúd-Arábia keleti részén, a zömmel síiták latta Qatif régióban helyezkedik el, március óta van katonai zárlat alatt.

A Rijád által közölt hivatalos verzió szerint azért indult meg az ostrom a helyi síita közösség központi települése ellen, mert az bizonyos „milíciák” rejtekhelyévé vált, de ezt semmilyen módon bizonyítani nem tudta. A helyiek, valamint az ENSZ szerint a városban semmiféle militánsok nem rejtőznek, így inkább az a nemhivatalos verzió állja meg a helyét, hogy a vahabita szaúdi erők el akarják törölni a síita kulturális örökséget, s a maguk ízlése szerint újjáépíteni, átalakítani a várost.

A síiták szerint politikailag motivált akció keretében üldözi el a lakosságot, mintegy bosszúként azért, mert a síita kisebbség 2011 óta tüntet az ország alkotmányos monarchiává alakításáért, a szólásszabadságért, s az emberi jogok betartásáért.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑