Kuvait

2015. 05. 16.

Olaj vita Szaúd-Arábia és Kuvait között



Egyre feszültebb a viszony a két öböl-menti arab ország között, a két közös tengeri olajmezők  kitermelésének elosztása miatt.

Kuvait Állam a Nemzetközi Bírósághoz fordult, miután a Szaúd-Arábiával való tárgyalások zsákutcába jutottak.

A kuvaiti Al-Jarida  május 12.-ei számában közölte a hír, hogy kudarcba fulladtak a két ország közötti tárgyalások,  ezért a két olajmező  kitermelését leállították, ami kuvaiti gazdaságot súlyosan megviseli ellentétben a szaúdiéval.

A két tengeri olajmező 5000 nm2-en terül el naponta 500 000 hordó olajat termelt ki, a két ország egyenlően osztja el a kitermelt ásványkincset a közel 50 éve aláírt megállapodás szerint.

A napota  300 000 hordó olajat kitermelő  Al-Khafji olajmezőt  még tavaly októberben állították le környezetvédelmi okokra hivatkozva, a kisebb Al-Wafrah-t pedig két hete függesztették fel a működését,  technikai okok miatt.

A kuvaiti kormány már 2009-ben tiltakozott Szaúd-Arábiánál, hogy a  kitermelésre kötött szerződés lejárta után, Rijad egyoldalúan kikerülve Kuvaitot 30 évre kötött újabb szerződést  az amerikai Chevron Corporation szaúdi leányvállalatával.

Kuvait határozottan kijelentette, hogy megfogják akadályozni a Chevron alkalmazottjainak, hogy a a tengeri olajfuró tornyakhoz eljussanak.

Orientalista.hu – Sinoda (aljarida.com)

Címkék: ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com