Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2015. 08. 23.

Összefoglaló a szíriai menekült kérdésről

2015. 08. 23.

Egyre többen kérdik a véleményünket nap mint nap a “szíriai” menekült áramlatról.  Jogos aggodalmak, megválaszolatlan kérdések foglalkoztatják a magyar embereket.  Eljött talán az ideje egy kicsit hosszabb véleménykifejtésnek, a Magyarországot is sújtó menekültáradatról.

  1. A menekültek nagy része nem a háború sújtotta Közel-Keletről érkezik. Hazánban regisztrált  menekültek 15%-a szíriai. Ez természetesen tavalyi adat, valószínű, hogy idén ez a szám megemelkedett. A térségből irakiak is érkeznek de közel sem olyan számban mint 10 évvel ezelőtt miután az Egyesült Államok megszállta Irakot, ezzel káoszt és anarchiát teremtve az országban ami azóta se tudta magát talpra állítani. Az amerikai agresszió több mint másfél millió áldozatot követelt.
  2. A több mint négy éve kirobbantott “arab tavasz” több országot is tönkretett, mégsem az arabok vannak 11709583_571559966318096_5678773007479027669_ntöbbségben a menekültek, bevándorlók között. A közel-keleti menekültek nagy része az országukon belül biztonságos területekre mentek, vagy a környező országokba emigráltak. Az iraki megszállást követően több millió iraki Szíriába menekült ahol integrálódott a társadalomba, majd évek múltán amikor stabilizálódni látszódott az országuk visszamentek. Közel egy millió palesztin is inkább a szomszédos Szíriába ment, abban a reményben hogy majd egyszer hazamehetnek. Ma Szíria lakosságának majdnem a fele kénytelen volt elhagyni otthonát. A tíz millió szír menekült 60% Hazáján belül maradt és közel négy millió szír a környező országokban menekülttáborokban él.  A szírek többsége jordániai és török területre menekültek, ahol kivannak téve az emberkereskedők és terrorszervezetek fenyegetéseinek. Az úgymond menekülttáborok nagy része kiképzőtáborok is egyben ahol a védtelen szíreket erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítik őket az úgymond “ mérsékelt felkelők” szervezeteinek a csatlakozásához. A libanoni, iraki és egyiptomi táborokban viszonylag normális körülmények között élnek.A 2013-as és 2014-es hivatalos adatok alapján a Magyarországon menedékjogot kérők számának többsége koszovói. Abból az országból “menekülnek” amit az USA és a nyugati szövetségeseik teremtettek meg, a demokrácia és emberi jogokra hivatkozva.
  1. Afganisztánban több mint 40 éve valamilyen fegyveres konfliktus vagy háború tizedeli a lakosságot. A szomszédos Pakisztánban is is egyre nagyobb a különböző terrorszervezetek tevékenysége. Viszont a közelinek számító Közel-Keletről mégsem érkezik annyi menekült mint a kétszer olyan távoli fent említett két országból.
  2. Fontos tény, hogy nem minden menekült terrorista! Az emberek többsége akik Európába érkezik, valóban a 11218898_571559969651429_4924269303424956535_nterroristák miatt hagyta el hazáját, és kihasználva az nyugat-európai segélyrendszert itt lát lehetőséget az új élet kezdéséhez. Az is tény, hogy nehezen integrálódnak a társdalomba, inkább a saját közösséget alkotva elgettosodnak, ami kitűnő táptalajt ad a szélsőséges vahabita hittérítők  munkájának. A megoldás a bevándorlókra nem a befogadásuk lenne, hanem helyben kell megoldani a problémát. Jelen pillanatban egyedül a szíriai és iraki kormány lenne képes felszámolni a terrorszervezeteket és a biztonságot teremteni a térségben. De mivel az EU és a NATO tagállamok többsége megszakította a diplomáciai kapcsolatot Damaszkusszal,  és számtalan hazugsággal illeti a kormányt, hogy a saját népét mészárolja. A valóság mást mutat, pont az általuk teremtett és támogatott általuk “mérsékelt ellenzéknek” titulált szervezetek elől menekülnek az emberek. A nyugat még mindig kiáll négy évvel ezelőtti álláspontja mellett, annak ellenére, hogy már nyugati társadalom köreiben is köztudottá vált, kik is azok valójában akik az embereket legyilkolják a Közel-Keleten.
  3. Sok férfi azért menekül Szíriából, mert nem akar egyik oldalon sem harcolni. A négy éve zajló konfliktusban minden családban haltak már meg. A szírek többsége ugyanolyan átlag ember mint itthon, élni szeretne, dolgozni családot alapítani és nem akar háborúzni olyanokkal szemben akik mögött végtelen mennyiségű pénzt, fegyver és utánpótlás áll. A terrorszervezetek által megszállt területeken minden férfit, fiút, de már nőket is besoroznak a terroristák. Ez alól nincs kivétek az Iszlám Állam , Nuszra Front vagy a Szíriai Szabad Hadsereg is erőszakkal állítja soraiba a hadra fogható lakosságot. Az erről a területről elmenekülő szír férfiak, valódi célja, hogy Nyugat-Európa valamelyik országában letelepedjen munkát vállaljon és a segélyekből összegyűjtött pénzt hazaküldje családjának, hogy majd  ők is eltudjanak jönni.
  4. Nem minden szíriai egyforma. Az arányokat nem tudni, de biztos vannak vahabita irányzatot követő emberek is, de a szíriai menekültek nagy része normális konzervatív szunnita akiket a szélsőséges terrorszervezetek ugyanúgy üldöznek mint a különböző vallási és etnikai kisebbségekhez tartozó honfitársukat. Ezért butaság lenne minden muszlimot egyből leterroristázni. Ráadásul a kisebbséghez tartozó menekültek nagy része gyakran muszlimnak vallja magát, mert az életben maradáshoz ezt kellett tennie a szülőföldjén. A szír keresztények és a különböző más irányzatú muszlim közösségek tagjai viszont a befogadott országban hamar integrálodnak és 1-2 generáció alatt asszimilálódnak a társadalomba. A szír menekültek nagy része a háború után visszaszeretne menni hazájába, és otthon szeretne új életet kezdeni, pont mint a 2003-ban elmenekült több millió irakiak többsége is hazatért az országába.
  5. A menekültek közül senki sem akar maradni Magyarországban. Számukra Hazánk egy tranzitország, hiszen a11755188_571559982984761_6639760440104406611_n segélyek és támogatások közel sem olyan mértékűek mint mondjuk Svédországban vagy Németországban.
  6. A Hazánkban tartózkodó és a szíriai “ellenzéket” támogató szírek egy része az embercsempészetből szép vagyonra tett szert. A Magyarországon élő szírek a konfliktus kitörése óta igen megosztott. A kormánypárti szírek többsége diplomás ember évtizedekkel ezelőtt Magyarországra jöttek tovább tanulni, majd családot alapítva itthon maradtak és szerves részei a társadalomnak.  Az “ellenzéki” szírek már a konfliktus kezdete óta szép hasznot húznak  a különböző seftelésekből. Az elmúlt években százával szállították az olcsó használt pick up autókat a terrorszervezeteknek. A rájuk szerelhető gépfegyvereket és kisebb ágyúkat is beszerezték a fekete piacokon és különböző csatornákon keresztül juttatták el Törökországba majd onnan átkerült Szíriába.  Most, hogy nagy számú menekült,  bevándorló érkezik, az itteni piacos arabok beépültek az embercsempészet hálózatokba, és milliós bevételt tesznek szert hetente azzal, hogy a budapesti pályaudvarokról összeszedett embereket Németországba szállítják.
  7. A szerb-magyar határra épített kerítés és a csak a rémkeltésre alkalmas óriás plakátok  egyáltalán nem jelent megoldás a problémára. Ezek a kampányeszközök amik itthon és az európai országokban terjednek, csak a politikai haszonszerzés céljából teszik a kormányok. Csak tünetkezelésre alkalmasak nem pedig a valós megoldást kínál a bevándorlóknak.
  8. Az utolsó és legfontosabb pont a terroristák beáramlása. A menekültek nagyszámú beáramlása előtt is már érkeztek olyan emberek akik valamelyik terrorszervezet tagjaként tevékenykedett vagy kollaborált velük a Közel-Keleten. Most hogy a menekültek száma megtöbbszöröződött még könnyeben tudnak elbújni köztük és bejutni az EU területére. A nyugati médiumok sem tudják ezt letagadni, de hogy “megnyugtassák”  a lakosságot nem terroristákról cikkeznek hanem elmenekült szabadságharcosokról írnak, akik  egyaránt harcolnak az ISIS és a gonosz szíriai kormány ellen. Fontos tény, hogy a Közel- Keleten nincs olyan szervezet ami mérsékelt lenne. Mindegyik iszlamista vahabita szalafista irányzatot követi és vállvetve harcolnak az iraki és szír kormány ellen.  Néha egymást is öldösik, mert nem tudnak megegyezni az elfoglalt területekről származó elrabolt műkincseken kőolajon vagy egyéb zsákmányon. Amikor még nem volt sem ISIS sem Nuszra hanem a terroristák mind egy zászló alatt harcoltak a magát Szíriai Szabad Hadseregnek (FSA) nevezett terrorszervezet kötelékén belül, ezek akkor is templomokat mecseteket fosztottak ki emberek fejét vágták le, nőket erőszakoltak meg és kényszerítették őket a prostitúcióra. Amikor az FSA nem vált be alakították meg az egyre szélsőségesebb szervezeteket, mint a Nuszra Frontot, Ahrar Al-Shamot, Iszlám Hadsereget, Iszlám Frontot, Harakat Fathot, Iszlám Államot és még számtalan kisebb terrorszervezeteket, akiket egytől egyik a térségbeli török, szaúdi, katari és izraeli kormányok támogatták illetve az USA-val az élén a nyugati államok is segédkeztek a létrejöttükben.

Orientalista.hu – Cadmus

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑