Haditudósítás

2017. 09. 18.

Összefoglaló jelentés a Deir Ezzorban vívott csatáról



A Szíriai Arab Hadsereg és a vele szövetséges paramilitáris egységek elfoglalták Murijah térségét és az összes gazdaságát, délre a Deir Ezzor Katonai Repülőtértől, közölte a Hezbollah mozgalom szíriai médiaszolgálata. A forrás ezenkívül beszámolt róla, hogy a Szíriai Arab Hadsereg ISIS terroristák tucatjaival végzett és sok páncélozott járművüket megsemmisítette a műveletben.

Szintén a Hezbollah mozgalom médiaszolgálata jelentette, hogy a Szíriai Arab Hadsereg elfoglalta az Al-Kurdiah magaslatot és Al-Dzsafra falut és térségét, keletre a Deir Ezzor Katonai Repülőtértől. A Hezbollah médiaszolgálata szerint az ISIS terroristák a Szakr-sziget felé menekülnek.

A szíriai kormányerők már jelen vannak a Deir Ezzorhoz közeli kőolaj termelő és feldolgozó létesítményekben.

Szíriai kormánypárti források szintén az állították, hogy a Szíriai Arab Hadsereg elfoglalta Abu Omar falut, délre Murijah térségétől. Abu Omar falu 25 kilométerre északra fekszik az ISIS terrorszervezet erősségének számító Al-Majadin várostól, Deir Ezzor tartomány délkeleti területén. Azonban ezeket a bejelentéseket még meg kell erősíteni.

Északra Deir Ezzor városától a Szíriai Arab Hadsereg és a szövetségesei elfoglalták Ajjasht, a közeli magaslatokat, a Mezőgazdasági Hivatalt és az Al-Hadzseif-hegyet, közölték kormánypárti források.

Eközben az ISIS-hez tartozó “Amak hírügynökség” azt állította, hogy a harcosai megsemmisítették a hadsereg egy harckocsiját házilagos készítésű robbanószerkezet (IED) felhasználásával Baghilijah térségében, északra Deir Ezzor városától.

Az “Amak” szintén azt állította, hogy pénteken az ISIS fegyveresei irányított páncéltörő rakétával megsemmisítették a Szíriai Arab Hadsereg egy tüzérségi eszközét Harabszh kerületben Deir Ezzor déli részén.

Szíriai kormánypárti források úgy vélik, hogy a Szíriai Arab Hadsereg át fog kelni az Euphratesz-folyón délre Deir Ezzortól, hogy bekerítse a város ISIS terroristák megszállta délkeleti részét, mielőtt általános támadásba kezd. A hét elején az Orosz Külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova közölte, hogy a szíriai kormányerők már átkeltek az Euphratesz-folyón és hídfőállásokat foglaltak a keleti parton. Azonban a hírt hivatalos szíriai források még nem erősítették meg.

Eközben az USA vezette koalíció azt állította, hogy az Orosz Fegyveres Erők Deir Ezzortól északra csapásokat mértek az amerikaik támogatását élvező “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) milíciáira. Az USA vezette koalíció katonái csapatai a közelben voltak, amikor az SDF milícia találatot kapott. Amerikai vagy “koalíciós” katona nem sérült meg.

Az Orosz Honvédelmi Minisztérium hivatalosan tagadta ezeket az állításokat.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑