Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2016. 05. 07.

Pakisztáni muszlimok segítenek új templomot építeni a katolikus híveknek

2016. 05. 07.

Muszlim gazdálkodók és üzletemberek is hozzájárultak adományokkal a katolikus templom újjáépítéséhez a Pandzsáb tartománybeli Kalszábádban.

A faluban nyolc keresztény család él, akiknek sárból épített kápolnáját elvitte az árvíz a legutóbbi monszun idején. Úgy döntöttek, belevágnak az új templom építésébe, és ehhez szomszédaik segítségét kérték.

„Egy közösségi találkozón hallottam először a tervről – mondta Dilavar Husszain muszlim bolttulajdonos. – Egy templom is Allah háza; az imádság az, ami számít. Ugyanazt az Istent imádjuk.”

Husszain 10 000 rúpiát (95 dollár) ajánlott fel a templomépítéshez, egy másik helyi muszlim üzletember 30 000 rúpiát adományozott a terv kivitelezéséért felelős falubeli bizottságnak. Az új templomnak már állnak a falai a helyiek összefogásának köszönhetően.

„Ez az élet párbeszéde – fogalmazott az adományok kapcsán Aftab James Paul, a Kuspurban található Szent Fidél-templom káplánja, akinek 56 faluból álló körzetébe tartozik Kalszábád. – Egy másik muszlim is adományozott 2000 rúpiát húsvétvasárnap – fűzte hozzá Paul atya, aki kilenc évig vezette a Fajszalábádban működő egyházmegyei vallásközi bizottságot.

A mostani nem az első alkalom, hogy muszlim lakosok segítenek katolikus templom építésében: 2005-ben Godzsrában is összefogtak a keresztényekkel.

A vidéken előfordultak súlyos keresztényellenes incidensek; 2009-ben tíz embert meggyilkoltak istenkáromlás vádjával, négy templomot pedig felgyújtottak.

Sajnos „túl sok az előítélet bennünk – jegyezte meg Aftab James Paul –, és néhány ember tetteiért az összes iszlámhitűt elítéljük”. A Godzsrában történt tragikus incidensek után két helyi muszlim vezető nyilvánosan bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól, és hangsúlyozták: a gyilkosságokat elkövető fanatikusok nem az iszlám vallás szellemében cselekedtek.

Orientalista.hu – (Magyar Kurír – Asianews)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑