Cadmus fordítás Cadmus
Pakisztán

2015. 06. 15.

Pakisztáni vezető: Rijád és Tel Aviv áll a muzulmán világban kialakult válságok mögött

2015. 06. 15.

Egy pakisztáni vallási vezető úgy véli, hogy Szaúd-Arábia és a cionista rezsim állnak a muzulmán világban lévő problémák kialakulása mögött, és a jelenlegi jemeni válság ennek explicit példája.

Sahibzada Muhammad Hamid Raza (a képen), a Szunnita Egységtanács elnöke szerdán az IRNA részére azt nyilatkozta, hogy az Iszlám Együttműködési Szervezetet (OIC) meg kell szüntetni, mivel elmulasztotta a muszlimok jogainak védelmét.

Úgy vélte, hogy Szaúd-Arábia közvetlenül és a cionista rezsim közvetett módon érintettetek a válságok előidézésében és folyamatos fenntartásában a muszlim országokban.

“Úgy lenne igazságos, ha kimondanák, hogy Szaúd-Arábia fontos szerepet játszik a Cionista Rezsim terveinek végrehajtásában”, mondta.

A vallási vezető hozzátette: Szaúd-Arábia kormánya állt a síita mecsetek ellen elkövetett merényletek mögött az országban.

Meggyőződése, hogy a síita mecsetek elleni merényletek Szaúd-Arábiában, Rijád figyelmeztetése volt Iránnak, hogy mondjon le az elnyomottak támogatásáról, különben a síita muzulmánok Szaúd-Arábiában nem lesznek biztonságban.

Hamid Reza megjegyezte, hogy Szaúd-Arábia hamis képet fest a jemeni válságról, hozzátéve, hogy a jemeni nemzet nagyon szegény, és nekik nincsenek erőforrásaik, amelyek segítségével valós fenyegetést jelenthetnének Szaúd-Arábia számára.

A pakisztáni vezető hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábia háborús bűntetteket hajt végre az ártatlan jemeni emberek életét követelő légicsapásokkal, és követelte az Egyesült Nemzetek Szervezetétől (ENSZ), hogy kellően lépjen fel és tegyen valamit a jemeni lakosság jogainak érvényesítéséért.

Hamid Reza kifejtette, hogy a szaúdi vezetők ahelyett, hogy a jemeni demokrácia miatt aggódnak, inkább saját jelenlegi szabályaikat kéne elhagyniuk, és az országukat demokratikus állammá tenniük.

Bírálva az OIC szerepét azt mondta, hogy a szervezet nem tett semmit a muzulmánok jogainak érdeke védelmében, ezért meg kell szüntetni. “Nem várok semmit az OIC találkozóktól” mondta. Kiemelte, hogy az OIC azért alakult, hogy megvédje az egyes arab államok pénzügyi érdekeit.

A vallási vezető hozzátette, hogy az ENSZ sem teljesítette a tőle elvárható feladatot a jemeni helyzet kapcsán, és szemet huny a mészárlás felett.

Szerinte a muszlim országoknak össze kéne ülniük Szaúd-Arábiával, hogy meggyőzzék arról, hogy a katonai akció Jemenben katasztrofális kimenettel zárulhat. A nyilatkozatát azzal zárta, hogy a muszlim országoknak pozitív szerepet kell betölteniük a Szaúd-Arábia által folytatott további agresszió megállításában.

Orientalista.hu – Tia (persianews, Press TV)

Megosztom:





Back to Top ↑