Palesztina

2018. 05. 15.

Palesztin elnök: Mészárlás történt Gázánál



Erőszakos, halálos áldozatokat is követelő tüntetések zajlottak a Gázai övezet határán hétfőn. A palesztinok az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen tiltakoztak.

Gumiabroncsokat égettek és parittyákból köveket lőttek az izraeli katonák felé, akik könnygázzal és éles lőszerrel válaszoltak.

“Békésen jöttünk ide, fegyvertelenül, üres kézzel . Az egész világ látja, mennyi fegyverük, tankjuk és rakétájuk van. Tudják, hogy igazából a miénk ez a föld, és ezért bújnak ezek mögé. Félnek. Mi vagyunk a tulajdonosai ennek a földnek.”  –  mondta egy fiatal férfi.

“Az ügyünk miatt jöttem ma ide. 1948-ban Izrael elfoglalta ezt a földet, miután rengeteg palesztint lemészároltak, és a népem egy része menekültté vált. A nemzetközi törvények garantálják a jogot arra, hogy visszatérjenek, és senkinek nincs joga ellenezni azt, amit most teszünk.” – mondta egy nő.

A legrissebb információk szerint az összecsapásokban több mint 50 palesztin vesztette életét, és mintegy kétezren megsérültek. Közülük több mint 1200 ember kapott lőtt sebet. Mahmúd Abbász palesztin elnök mészárlásnak nevezte a történteket.

Három napos gyász és sztrájk

Mahmúd Abbász palesztin elnök háromnapos gyászt hirdetett a Gázai övezet határán, izraeli katonákkal történt összecsapásokban meghalt 55 palesztin emlékére. Az incidens során 2700-an megsebesültek hétfőn.

Abbász mészárlásnak nevezte a történteket, egyben általános sztrájkot hirdetett a palesztin területeken.

Azt is kijelentette, az Egyesült Államok eljátszotta közvetítői szerepét a Közel-Keleten.

“A múltban voltak izraeli telepes előőrsök amerikai segítséggel, most pedig van egy amerikai telepes előőrs Kelet-Jeruzsálemben. Ez nem egy nagykövetség, ez egy amerikai telepes előőrs”

– jelentette ki a palesztin elnök Ramallahban.

Az Európai Unió “maximális önmérsékletre” szólította fel a konfliktus résztvevőit. Míg a Fehér Ház a radikális Hamászt okolja a kirobbant erőszakért.

“Egyértelműen fogalmazunk, hogy hallja és megértse a világ: az ellenállás csoportjai, főként a Hamász és a Kasszám Brigádok nem nézik tétlenül a cionista elnyomást, ami megöli népünket, elpusztítja éjszakáinkat és nappalainkat” – nyilatkozta a Hamász egyik vezetője, Khalil al-Hayya.

Az amerikai követség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetését elítélte az Arab Liga és a nemzetközi közösség segítségét kérte. Az ENSZ-főtitkára rendkívüli aggodalmának adott hangot.

Orientalista.hu – Euronews

, , , , , , , , , ,






Back to Top ↑