Próbára teszi a reformpolitikát az Iránon átsöprő tüntetéshullám

Mahmúd Ahmadinezsád előző iráni elnök 2009-es újraválasztása óta nem látott tüntetéshullám kezdődött múlt csütörtökön Iránban a kormányzati korrupció, az általános áremelkedések és a közel-keleti térség polgárháborúiban való közvetett részvétel ellen. A demonstrációk a perzsa állam második legnagyobb városában, Meshedben kezdődtek, majd hamar átterjedtek Teheránra és a többi nagyobb városra is.

A hatóságok tájékoztatása szerint Meshedben legalább 50 embert vettek őrizetbe egy munkástüntetés után, a fővárosban pedig rohamrendőrök csaptak össze tüntetőkkel, de arról is érkeztek hírek, hogy a teheráni egyetemen hallgatók csaptak össze a rendőrökkel. A tüntetéshullámnak lapzártánkig legkevesebb tizenkét halálos áldozata és több tucat súlyos sebe­sültje van, az iráni média azonban visszafogottan ad hírt az eseményekről, próbálván mege­lőzni, hogy még tovább eszkalálódjon a helyzet.

A hatóságok – az arab tavasz következményeiből ta­nulva – a közös­ségi médiát is korlátozás alá vonták: az Insta­gram képmegosztó portált a hét végén elárasztották a fotók, amelyeken tüntetők Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének az arcképeit égetik, ezért korlátozták annak használatát, ahogyan a többi közösségi oldalt is blokkolták.

A teheráni kormány a külföldi szék­­helyű „idegen elemeket” vádolta meg az elégedetlenkedés szításával, Haszán Róháni iráni elnök hívei közül pedig többen a konzervatívokat, a Róháni képviselte mérsékelt irányzat ellenlábasait teszik felelőssé a tüntetéshullámért, mondván: így kívánják szabotálni a kormány gazdaságpolitikáját, nem számolva azzal a veszéllyel, hogy egy olyan mozgalmat indítanak el, amely kicsúszhat az ellenőrzés alól. Elemzők szerint ugyanakkor a demonstrációk sokkal inkább a társadalomban régóta lappangó – a hétköznapi gazda­sági bizonytalanságból és a negatív jövőképből fakadó – mély elégedetlenséggel magyarázhatók, amelyeket Ró­háni megszorító intézkedései váltottak ki.

A Háárec című liberális izrae­li lap szakértője szerint a fő probléma az, hogy miután a konzervatív keményvonalas Ahmadinezsád romokba taszította a perzsa állam gazdaságát, az emberek minden reményüket a mérsékelt politikát folytató, az elzárkózott ország ajtóinak kinyitását szorgalmazó Róhániba fektették. És bár az elnök reformpolitikájának számos pozitív eleme van makroszinten, ezeket az érdemeket az iráni háztartásokban még nem érzik, így elvesztették hitüket Róhániban.

Az eddigi kisebb tüntetésekhez képest ugyanakkor az is újdonság, hogy a Halál a diktátorra és az ehhez hasonló jelszavak mellett a tiltakozások hangsúlyos eleme lett a teheráni kormány erőszakos külpolitikájának elutasí­tása, vagyis a libanoni Hezbollah, a szí­riai kormány és a jemeni húszik vagy a palesztin Hamász támogatása. A síita állam ugyanis a térség több országában is beavatkozik a Szaúd-Arábia és Iz­rael elleni mozgalmak támogatásával (de Irán komoly szerepet vállalt az Iszlám Állam elleni harcban Szíriában és Irakban egyaránt), az effajta proxy­háborúk pedig súlyos dollármilliárdokat szívnak el a perzsa ország gazdaságától.

Minden jel arra utal tehát, hogy Teherán markáns külpolitikai intézkedései otthon visszafelé sültek el: miközben a 90 milliós perzsa államnak sikerült reintegrálódnia a térség hatalmi hálójába és magabiztos hatalmi tényezőként definiálnia magát a térség­beli ellenlábasaival szemben, az iráni társadalom megtelt frusztrációval és elégedetlenséggel, amelyet mos­tanra nehéz lesz féken tartani.