Cadmus fordítás Cadmus
Lapszemle

2014. 11. 27.

Putyin Aszaddal vállvetve küzd az Iszlám Állam ellen

2014. 11. 27.

Vlagyimir Putyin folytatja az együttműködést Bassár el-Aszad szíriai elnökkel a terrorizmus elleni küzdelemben – jelentette ki Valíd Moallem, a közel-keleti ország külügyminisztere, miután Szocsiban szerdán fogadta őt az orosz államfő.

A szíriai diplomácia vezetőjével orosz kollégája, Szergej Lavrov is tárgyalt, aki megerősítette, hogy Oroszország továbbra is segítséget nyújt Szíriának harcképessége fenntartásában és elmélyíti kapcsolatait Bassár el-Aszad elnökkel.

Elfogadhatatlan a terroristák felhasználása

Lavrov kijelentette: „nem normális” az, hogy az Egyesült Államok nyíltan elutasítja az együttműködést Damaszkusszal a terrorista Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépésben, miközben sikerrel ért véget a szíriai vegyifegyver-mentesítési program, amely bizonyította, hogy az Aszad vezette Szíria képes a megegyezésre.

Az orosz külügyminiszter elfogadhatatlannak tartotta terrorista csoportosulások felhasználását a szíriai hatalom elmozdítására, és hangsúlyozta, hogy nem lehet kettős mérce alkalmazásával harcolni az IÁ ellen. Leszögezte: ellentmond a nemzetközi normáknak, hogy az IÁ ellen küzdő nemzetközi koalíció Damaszkusz beleegyezése nélkül mér légicsapásokat a terrorszervezet állásaira.

Napi kapcsolatban

Szergej Lavrov úgy ítélte meg, hogy nincs lehetőség a közeljövőben egy harmadik Szíria-konferencia megtartására, legalábbis az idén januárban megrendezett nagyszabású nemzetközi tanácskozáshoz hasonlóra. Hozzátette, hogy Oroszország továbbra is kapcsolatban áll a különböző szíriai ellenzéki csoportokkal és „napi kapcsolatot tart fenn” a damaszkuszi kormánnyal is a rendezés érdekében. Mint mondta, a velük való együttműködésről Moszkva rendszeresen tájékoztatja nyugati és közel-keleti partnereit.

Nem ment a megegyezés

A közel-keleti állam válságának békés, politikai rendezését célzó, úgynevezett Genf-2 konferencia két fordulóban, január 24. és 31., majd február 10. és 15. között zajlott a svájci Montreux városában. Az volt az első alkalom, hogy a 2011 tavasza óta tartó, több mint 200 ezer áldozatot követelő polgárháborúban egymással szembenálló szíriai kormány és az ellenzéki szervezetek képviselői találkoztak és tárgyaltak egymással. Az Oroszország és az Egyesült Államok közvetítésével létrejött, több mint 40 ország részvételével megrendezett tanácskozáson ugyanakkor a Bassár el-Aszad elnök vezette kormánynak és a szíriai ellenzéknek nem sikerült megegyezni egyetlen lényegi kérdésben sem.

Valíd Moallem és Szergej Lavrov Szocsiban tartott tárgyalásukat követően kijelentették, hogy támogatják Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai különmegbízottjának a szíriai rendezést szolgáló javaslatát a „helyi konfliktusok befagyasztásra”. Az orosz külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Mistura Aleppó városával kezdené a fegyveres szembenállás beszüntetését.

mno.hu

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑