Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2017. 05. 31.

Putyin cáfolja, hogy Szíria vegyi fegyvert vetett volna be

2017. 05. 31.

Az orosz elnök kedden elutasított minden olyan feltételezést, amely szerint Bashar Al-Assad szíriai elnök hadserege állna az áprilisi Idleb tartománybeli vegyifegyver-támadás mögött.

“A mi értesülésünk szerint nincs bizonyíték arra, hogy Assad vetette be a vegyi fegyvereket. Meggyőződésünk, hogy nem ő tette”

– mondta Vlagyimir Putyin a Le Figaro című francia napilapnak adott interjúban.

Putyin kijelentése egy nappal azután került nyilvánosságra, hogy Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke – amelynek titkosszolgálata áprilisban Assadot vádolta meg a több mint 80 halálos áldozatot követelő Hán Sejkún-i támadás elkövetésével – hangsúlyozta: a vegyi fegyverek bevetése “tiltott vonalat” jelent Párizs számára, amelyre azonnali megtorló intézkedésekkel válaszol.

Továbbra sincs ENSZ-vizsgálat Hán Sejkúnban

Putyin közölte: felajánlotta, hogy tartsanak vizsgálatot a Hán Sejkún-i támadás színhelyén, de ezt valamennyi nagyhatalom elutasította. Kijelentette, hogy a vádaskodások célja az volt, hogy lejárassák Assadot és nyomást gyakoroljanak rá.

”Ezzel magyarázták a nemzetközi közösségnek, miért kell továbbra is Assad elleni intézkedéseket – közöttük katonai lépéseket – végrehajtani” – tette hozzá az orosz elnök.

A francia elnök kedden a szíriai iszlamista ellenzék fő erejének számító Tárgyalási Főbizottság (HNC) küldöttségét fogadta Párizsban – áll az elnöki hivatal által kiadott közleményben. Párizsi látogatása alkalmából Macron elnök üdvözölni kívánta Rijád Hidzsábot, a HNC koordinátorát, valamint a küldöttségét – közölte az Élysée-palota.

Emmanuel Macron “emlékeztetett a szíriai kérdés iránti személyes elkötelezettségére, és arra, hogy támogatja a szíriai ellenzéket(iszlamisták) a politikai átmenet érdekében” – áll a közleményben. A szíriai iszlamista ellenzék főbb csoportjait tömörítő HNC 2016 óta tárgyal az ENSZ égisze alatt a szíriai kormánnyal. A Tárgyalási Főbizottság a megoldás előfeltételeként ragaszkodik Bashar Al-Assad távozásához.

Orientalista.hu – Zenobia MTI nyomán

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑