Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2017. 09. 02.

Rakkát nem felszabadítják, hanem megsemmisítik

2017. 09. 02.

Az Iszlám Állam fellegvárát ostromló amerikaiak által támogatott erőknek nem számítanak a civilek, ami miatt különösen magas a halálos áldozatok száma a városban.

Helyi újságírók beszámolója szerint a legtöbb civil halálos áldozat az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció rakétatámadásai miatt van Rakkában. Már az ENSZ rakkai képviselői szerint is értelmetlenül sok a civil áldozata a rendszeres és pontatlan bombázásoknak.

A demokratikusnak hazudott szíriai ellenzéki erők indítottak offenzívát tavaly novemberben, azonban csak az utóbbi hetekben sikerült felszabadítani a Rakka-közeli külvárosokat. Az ENSZ tájékoztatása szerint 25,000 civil lehet még szíriai nagyvárosban, aminek a központjában tömörültek össze az ott maradt terroristák. A becslések szerint 27 civil veszti életét naponta a rakkai ostrom során.

Rakkában jelenleg megsemmisítés folyik, nem felszabadítás”

– mondta a helyszínről tudósító RT-nek Musa al-Khalafa, az egyik helyi aktivista, aki szerint eddig több mint kétezer ember vesztette életét a sorozatos légicsapások következtében.

Bár pontos számokat nehéz egyelőre közölni, az ENSZ emberi jogi bizottságának egyik vezetője, Zeid Ra’ad al-Hussein megerősítette, hogy csak augusztusban eddig több mint 150 ember halt meg a hadműveletekben Rakkában.

A szakértő szerint az ISIS is felelős a rengeteg civil áldozatárt, hiszen őket, mint élő pajzs használják.

A nagyvárosban a folyamatos támadások miatt akadozik a víz- és az áramellátás, ami további súlyos problémákat okoz a helyieknek. A hivatalos adatok szerint augusztus hónapban 1094 légicsapást mértek Rakkára, ami négyszázzal több mint a júliusi adatok.

A várost a kurdok is ostromolják és a számításaik szerint akár két hónapon belül is véget érthetnek a harcok.

888.hu – Bokor Gábor

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑