Sport

2016. 08. 09.

Rio: Tapsvihar a fejkendős az emirátusi súlyemelőnek



Üdvrivalgással és vastapssal köszöntötte minden gyakorlata alkalmával a publikum a Riocentróban az Egyesült Arab Emírségek női súlyemelőjét, aki fejkendőben versenyzett az 58 kilogrammos súlycsoportban a riói olimpia hétfői napján.

A B csoport tagjaként induló Ayesha Shahriyar Mohamed Albalooshi a kategória teljes mezőnyének legszerényebb eredményével nevezett a viadalra, mégis úgy fogadta a negyedháznyi, mintegy másfél ezer néző, mintha az olimpiai bajnok versenyzett volna. Albalooshi hálásnak mutatkozott, hiszen a hatból öt gyakorlata is sikeres volt, és zajos ünneplés mellett fejezte be fellépését.

“A rokonszenv efféle megnyilvánulása teljesen érthető, és részben világszövetségünk sikere is, mivel az IWF élen jár a női egyenjogúság érvényre juttatásában, miközben ez a folyamat a muszlim világban még gyerekcipőben jár” – szolgált magyarázattal az MTI-nek Ádámfi Attila, az IWF főigazgatója.

.
Elmondása szerint a nemzetközi sportági szövetség 2011-ben kifejezetten az egyenjogúsítás jegyében fogadott el olyan szabálymódosítást, amely lehetővé teszi a muszlim sportolóknak, hogy saját vallási előírásaiknak tiszteletben tartásával tudjanak versenyezni.

“A fejkendő, a hidzsáb viseletének lehetővé tétele is szerepet játszott abban, hogy az emírségek igen kis számú sportolói küldöttségébe egy női súlyemelő is bekerült” – mondta Ádámfi Attila.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , , ,






Back to Top ↑