Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Vélemény

2016. 04. 07.

Rubelt váltanánk nagy tételben, Forintra

2016. 04. 07.

Néhány havonta kénytelen vagyok azzal szembesülni, hogy valójában az oroszoknak dolgozok, én és azok a barátaim, akikkel ezt az oldalt együtt szerkesztjük – és erről csak pont mi nem tudunk.

Soros György barátunknak hiba csúszott a számításaiba. Az általuk támogatott  Oknyomozói Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (International Consortium of Investigative Journalist – ICIJ) véletlenül ki talált szivárogtatni egy olyan dokumentumot is, mely súlyosan erodálta szintén a magyarországi származású üzletember érdekeltségeibe tartozó, elvileg a korrupció ellen küzdő Transparency International nevű szervezetet is, amelynek chilei elnöke szépen belebukott abba, hogy vagyonkáját szépen kitette egy adóparadicsomba, és ezzel kissé megkárosította az országát.

Persze, erről nem nagyon írnak, meg hát bocsánatot kérni is derogál. Helyette valami mást csinálnak: támadásba lendülnek. A mai nap folyamán megjelent egy cikkük a VS.hu-n, persze a Norvég Civil Alap támogatásával, amelyben mindenkibe belekötnek, akibe csak lehet.

A cikk szerint ma „Magyarországon közel kilencven olyan honlap és blog működhet, amelyek beleillenek az orosz információs hadviselést bemutató leírásokba.” Kérem szépen, nem működik, működhet. Figyeljünk az ilyen kis malőrökre, mert sokat elmondanak. Ugyanis, ezzel a toldalékkal már korántsem azt jelenti ez a mondat, amit akkor jelentene, ha a „működik” szót használnák. Nem, kérem, itt arról van szó, hogy a kedves korrupcióellenes, fenemód toleránsainknak tisztesség ne essék szólván, mindenek felett az a nagy problémájuk, hogy működhetnek olyan oldalak, amelyek az övéktől eltérő véleményt fogalmaznak meg.

Persze, liberális félig sem barátaink között ez a fajta intolerancia teljesen rendben van, elvégre, ők csak a sajátjaikkal toleránsak, akik minél szivárványosabbak, minél atlantistábbak, minél nemzetellenesebbek, annál jobbak. Mellé még jöhetnek migránsok is, sőt, Papp Réka Kinga majd szépen kimegy Görögországig, hogy velük csókot váltson, és egyéb.

Apropó, migránsok.

A VS aktuális nagy problémája az Orientalistával, a Magyar Hírlappal, a közmédiával, meg úgy általában minden nem liberális médiummal, hogy képesek a migráció árnyoldalait is megemlíteni.

És persze ez szerintük természetesen az orosz propaganda része, mert ugyebár az oroszok érdeke az, hogy megbuktassák az oly nyitott és befogadó nyugati kormányokat, és putyini mintára intoleráns, rasszista, szexista, nácikommunistafasiszta, homofób, xenofób, meg mindenfélefób diktatúrákat vezessenek be.

Na, de mindegy is. Azért mi itt az Orientalistánál el szoktunk néha ábrándozni, hogy mi is lenne, ha nem csak a mindentudó újságírók szerint, de a valóságban is a KGB által finanszírozott orosz propagandaoldal lennénk.

Én például biztos, hogy felcserélném a lábbuszt és a budapesti tömegközlekedést egy Lexus terepjáróra, ugyanis szeretem az autókat, de hát miután sajnálatos módon a különféle Putyinhoz köthető forrásaink csak túlzott fantáziával megáldott újságírók fejében léteznek – és szerintük most épp azért, mert lapszemlébe kitettünk egy oroszbarát cikket, ami tehát nem is a sajátunk volt –, marad a lerobbant hármas metró a gulyáskommunizmus nosztalgiájával, és továbbra is gyűjtögetek egy Suzukira, remélve, hogy mire lediplomázom, összejön annyi, hogy meg is vegyem.

Ha mégse jönne, akkor majd felkeresem ezeket a liberális újságírókat, akik nagyban mocskolnak minket, és megkérdezem őket, hogy nem akarják-e nekem adni az egyik jóféle amerikai dolláron vásárolt BMW-jüket?

Ugyanis, őket, velünk ellentétben tényleg fizetik. A legfőbb szponzoruk általában Soros György, de van még pár más forrásuk is, amelyik őket jól felpumpálja pénzzel azért cserébe, hogy hangosan harsogják bizonyos amerikai központokkal rendelkező, szélsőségesen liberális, kereszténység-, nemzet- és emberellenes szervezetek propagandáit, melyek szerint az ebédre emberi szíveket fogyasztó FSA terrorista valójában egy mérsékelt felkelő, aki a demokráciáért küzd a csúnya, elnyomó Assad ellen, aki egyébként is a még csúnyább Putyin szövetségese, s ezért hiába támogatja a népe, el kell őt a hatalomból távolítani, természetesen a többi putyinista „diktátorral” együtt, úgyhogy, ha vele végeztek, jöhet majd Hassan Rouhani, meg a mi kedvenc Orbánbasink, és a többi, a lengyel miniszterelnök asszonnyal bezárólag.

Szóval, ők jó pénzért csinálják a propagandát, amely mindig mélységesen hallgat, ha Amerika, Izrael, vagy a szaúdi ölebeik valami disznóságot követnek el, de ha mondjuk egy orosz légicsapás járulékos veszteségeként meghal az egyik ISIS-katona felesége, akkor rögtön szalagcímekben hozzák le, hogy a csúnya diktátor nőket és gyerekeket gyilkol – és persze miatta „menekül” Európába az a sok szerencsétlen asszony és gyerek, akikből, mire a magyar határra érnek, valahogy mind felnőtt férfi lesz.

Mi viszont nem kapunk pénzt azért, amit csinálunk, senkitől. A mi célunk az csupán, hogy bemutassuk az érme másik oldalát is, azt a sötét oldalt, amelyikről egyeseknek derogál beszélni. Mert bizony, az éremnek két oldala van, és nem minden olyan boldogság, mint ahogy azt a VS újságírói megírják a Gólya presszóban, két spangli között. De persze, erről a másik oldalról hallgatni kéne, és azok, akik fennen hirdetik a toleranciát, meg a sajtószabadságot, mindent megtesznek azért, hogy elhallgattassanak, vagy ha nem tehetik, hát legalább bemocskoljanak és hiteltelenné tegyenek minden olyan médiumot mely mégsem fogja be a száját diszkréten.

Szóval, (cseppet sem) kedves liberális újságíróknak nehezen nevezhető firkászok! Mi nem vagyunk olyanok, mint ti. Egy baráti társaság vagyunk, egy csapat, melyben mindenféle ember megtalálható, szír, magyar, székely, muszlim, keresztény, és így, együtt csináljuk azt a munkát, melynek egyre nagyobb ismertsége és elismertsége van, annak ellenére, hogy ti mindent megtesztek azért, hogy mindenki egy hiteltelen blogként gondoljon ránk.

Így aztán van egy rossz hírünk, kedves liberális szarkavarók, kedves minden más véleményt aljas módszerekkel elhallgattató intoleráns „toleránsok”: mégpedig az, hogy mi nem fogunk hallgatni. Nem tehetjük, hogy azt, amit mi megtudunk a valóság azon részéről, amelyet ti a gazdáitok parancsára eltussoltok, ne mondjuk el, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”, ahogy egyik legnagyobb költőnk, Babits Mihály írta volt ezelőtt nagyjából száz évvel.

Köszönjük, hogy különféle rólunk szóló dezinformációkal teszitek hiteltelenné magatokat. Köszönjük az ingyenreklámot, hiszen, aki nem veletek szimpatizál, az ha olvas rólunk egy-egy ilyen cikkben, lehetséges, hogy hűséges olvasónkká válik.

Nektek pedig kívánjuk, hogy főjetek meg a saját levetekben a méregtől, mikor azt látjátok, hogy vesztettetek, nem csak Magyarországon, nem csak Lengyelországban és a többi Visegrádi Országban, de vesztettetek Szíriában is, és szépen lassan így jártok mindenhol, mert az embereknek kezd elegük lenni a hazugságaitokból.

Mi folytatjuk, amit elkezdtünk, és nem fogunk megijedni holmi kicsinyes lejáratókampányoktól, szolgáljuk Istenünket, hazá(i)nkat, és nem fogjuk eladni a lelkünket, nem leszünk olyanok, mint ti vagytok – így aztán minden elhallgattatásunkra irányuló kísérletetek hiábavaló marad.

(Korántsem) a legjobbakat kívánva maradunk hát (korántsem) tisztelettel: Az Orientalista.hu csapata.

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑