Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Jemen

2016. 02. 20.

Sába királynőjének trónját bombázta a szaúdi légierő

2016. 02. 20.

Szaúd-Arábia háborúja Jemenben egyre több életet követel nap mint nap. Egyes szakértők szerint a pusztítás, amit a szaúdiak vezette koalíció végzett Jemenben egy év alatt, felér azzal a rombolással, amit a Szíria-elleni háború követelt az elmúlt öt év során.

sába3

Sába királynő palotájának romjai

Mint ahogy Szíriában és Irakban, Jemenben is rendkívül rossz a helyzet régészeti szempontból (is): rengeteg műkincs és ókori lelet semmisült meg az utóbbi évek véres eseményei miatt. Az utolsó nagyobb méretű pusztítás Jemenben a híres Sába királynőjének tulajdonított több ezer éves templom a szaúdi légierő által való bombázása volt. Az ókori műemlék súlyos károkat szenvedett a két légicsapás következtében, erről számolt be a New Middle East. Az amerikai Washington’s Blog egyenesen az amerikai kormányt vádolta azzal, hogy Jemenben a szövetségeseivel ugyanazt műveli az emberi civilizációk bölcsője ellen, mint amit az Iszlám Állam Szíriában és Irakban.

A Khabar hírügynökség forrásai szerint három különböző szaúdi légitámadás érte a történelmi Máribi-gátat csak tavaly júniusban. Az évezredeken át megmaradt, hihetetlen nagy teljesítménnyel felépített műemlék ezek következtében súlyosan megrongálódott.

márib gát

A Máribi-gát, az ókori világ egyik legnagyobb építészeti csodája

A Jemen központi területén fekvő gát az ókori világ egyik legnagyobb építészeti csodája, amely az i.e. 8. századtól az i.sz. 5-6. századig biztosította a lakosok vízellátását az ókori Dél-Arábia legnagyobb városában.  Az UNESCO aggodalmát fejezte ki a több ezer évig épségben fennmaradt régészeti helyek lerombolásáért.

A Khabar hírügynökség több száz műemlék ellen elkövetett merényletről számol be, amit a szaúdi koalíció gépei követtek el Jemenben.

Érdekesség a jemeni régészeti helyek megsemmisítésével kapcsolatosan, hogy 2010-ben több összeesküvés elmélet született meg a világhálón, amik egy borzalmas méretű, pusztító háborút jósoltak meg Jemenbe, azután, hogy feltárnak bizonyos leleteket. A leginkább terjedő elmélet szerint a frigyláda található Jemenben. Más történelmi összeesküvés-elmélet kutatók szerint az a Mekka, ami Szaúd-Arábiában van az nem a valódi muszlim szentély, az eredeti egy szintén Mekkának nevezett helyen található Jemenben. Ezt a különös elméletet azzal indokolják, hogy a régi írásoknak megfelelnek a több ezer éves Awwam templom maradványai Marib tartományban.”

sába1

Az Awwam-templom maradványai

A múzeumok és műkincsek minisztériuma Jemenben többször elítélte az agresszív támadásokat és más országok, valamint nemzetközi szervezetek segítséget kérte meg arra, hogy megállítsák Szaúd-Arábia indokolatlan pusztítását, ami a minisztérium szerint csak a szaúdiak által az ősi jemeni kultúra iránt érzett irigységet és gyűlöletet fejezi ki.

Orientalista.hu – Cadmus

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑