Publicisztika

2015. 01. 26.

Sógor Dániel: A szaúdi örökség  (3/1.rész)



2015 január 22 éjjel meghalt ‘Abd Allah, a Szaúdi-Arábiai Királyság hatodik királya. Bár az uralkodóváltás már jó néhány éve égető kérdés volt a királyságban, mégis az uralkodóváltás ismét beindította a gépezetet az öröklésért.

Az új király személye, Salmān ibn ‘Abd al-‘Azīz, nem volt kérdéses, ahogy az örökösét is már megvolt, ám ez mégis egy jó alkalom, hogy értékeljük a szaúdi monarchia helyzetét és jövőjét most, mikor az uralkodóváltás érzékeny időpontban éri királyságot.

Ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell tekintenünk kicsit az ország történetére, ‘Abd Allah uralkodásának idejére, s arra, hogy mit is hagy az elhunyt uralkodó maga után.  Ma még a gyász napjai tartanak, sorba érkeznek a delegációk kifejezni részvétüket, ám az királyság nem gyászol. Bár a legtöbb szomszédos arab állami tv gyászba borult, siratva az elhunyt királyt – nem is véletlenül a katari tv az egyetlen kivétel -, a szaúdi csatornák szintén megszakítva tervezett műsorrendjüket már az új királyra összpontosítanak. A puritán ideológián alapuló ország nem engedi az idolizálást, s így a gyászt sem, a térség látszólag mégis gyászol. A kétszínűnek tetsző hozzáállás azonban a nyugati sajtót sem kerülte el.

A nyugati és a magyar sajtó is ‘Abd Allaht liberális királynak írja, a Nyugat és a nyugati értékek nagy barátjának, aki támogatta a reformokat, küzdött a regionális terrorizmus ellen, s még a nők helyzetét is nagyban javította a királyságban. Sok helyen külön kiemelve, hogy neki köszönhetően a szaúdi nők már vezethetnek autót, mintha ez lenne a legfontosabb vagy tán egyetlen hiányosság. A valóság, mondhatnánk, talán nem is lehetne távolabb ettől. A szaúdi nők ma sem vezethetnek, de az élet számos területén is elképzelhetetlen megszorításoknak vannak kitéve. Nemcsak ők nem kaptak szavazati jogot, de semmilyen választott testület sem létezik, így még ha lenne szavazati joguk sem választhatnának semmit. ‘Abd Allah még családján belül is rendkívül maradi volt, s bár a szavak és a látványos gesztusok szintjén sokan valóban ünnepelhetnék terrorellenes lépéseit, valójában uralmát messze beárnyékolja az úgynevezett Arab Tavasz idején nyújtott támogatás a fundamentalista szervezeteknek. Ez a támogatás úgy Szíriában, mint Irakban, Libanonban, vagy Egyiptomban sokban felelős azért az erőszakért mely eluralta a térséget.

Az ide vezető út

Abd Allah halálával bátran állítható, hogy egy korszak ért véget. Az azonban, hogy valóban  új korba lép-e a királyság, igen kérdéses. Fontos tudni, hogy mindezidáig az összes szaúdi király beleértve a legújabbat, Salmānt is, az államalapító ‘Abd al-‘Azīz (1932-53) gyermeke volt. Ő tagadhatatlanul népi hős családja és országa számára, hiszen a mai ország területeit személyesen vezetett hadjárataival ő alakította ki egy kicsiny félszigeti fejedelemségből, a maga által létrehozott kicsiny, ám fanatikus és törzsek fölött álló seregével. Utóda fia Sa‘ūd ibn ‘Abd al-‘Azīz (1953-64) lett, aki azonban messze elmaradt apja képességeitől, s pazarló életvitele illetve gyenge természete kivívta mind alattvalói, mind számos testvére ellenszenvét. Olyannyira, hogy egy abszolút monarchiában elképzelhetetlen módon lemondatták. Őt testvére, Fayṣal (1964-75) követte, aki már addig is komoly sikereket ért el az államigazgatásban és tagadhatatlanul kivételes uralkodója volt az arab államnak. Ellentétben mind elődeivel, mind utódaival – bár nem a már addig kialakított jó angol-amerikai kapcsolatok rovására – jóval komolyabb regionális szerepet szánt országának.

Egy alapvetően konstruktív, az arab egységet támogató szerepet, melyben a palesztin kérdés kitüntető szerepet kapott. Ő volt az első, aki helyesen felismerte országa erejét, melyet az olaj jelent, s azt fegyverként is kezdte el használni. Nem kicsiny részben az ő lépései eredményezték a ’70-es évek olajválságát. A befolyó jövedelmekből azonban nemcsak egy aktív regionális szerep épült, hanem ekkor indult egy az addig igen elmaradott királyság a szervezeti és infrastrukturális fejlődés azon útján, mely ma is jellemzi az országot. Ígéretes uralkodásának azonban egyik unokaöccse vetett véget, aki megölte őt. Az őt követő Hālid (1975-82), majd Fahd (1982-2005) már messze nem bírt ilyen tiszta képpel a jövőt illetően.

Bár az ország továbbra is magába szívta a nyugati, főleg amerikai befektetéseket és tovább fejlődött gazdasági értelemben, azonban az amúgy is – még régiós viszonyban is páratlanul – zárkózott társadalom mind jobban megmerevedett, s külpolitikai mozgásterét is egyre inkább az Egyesült Államokhoz való viszony határozta meg. Fahd kora ebből a szempontból már egy egyértelműen kiszolgáltatott viszony, hiszen 1990-ben az Öböl-háború idején, majd a 2003-as iraki beavatkozáskor az arab királyság az amerikai csapatok felvonulásának legfőbb hídfőállása, s egyben legkomolyabb finanszírozója lett. Ezért a feltétlen támogatásért, s az amerikaiak számára felbecsülhetetlenül kedvező gazdasági kapcsolatért cserébe az ország megmaradhatott a maga zárt rendszerében. Hiszen nem véletlen az, hogy míg a Nyugat és kiváltképp az Egyesült Államok komoly kritikákkal él a térség országaival szemben az emberi jogok és demokrácia terén, pont Szaúdi-Arábia elkerüli ezeket a kritikákat. A királyságról ritkán születnek elítélő tanulmányok, nyilatkozatok, s szinte egyáltalán nem születnek “leleplező” jellegű dokumentumfilmek. Holott sok olyan sztereotípia, melyet a nyugati társadalmak az arab országokkal társítanak – mint a nők másodszintű polgárként való kezelése, a népképviselet vagy a választások teljes hiánya, illetve az olyan brutálisnak tetsző büntetési tételek, mint a nyilvános kivégzés, megkövezés – jó alapot adnának a kritikára, lévén ezek legtöbbje csakis itt léteznek. Mi több, még az elhíresült szeptember 11-ei terrormerényletekben való érintettség sem eredményezett retorziókat, pedig a 19 megnevezett elkövetőből a legtöbb szaúdi állampolgár volt.

Beszédes az is, hogy míg a legtöbb közel-keleti ország lakossága gyászolta a merényletek áldozatait – Iránban például spontán gyertyagyújtásokkal fejezték ki részvétüket – holott sok általában szemben állnak az Egyesült Államok politikájával, ebben a feltétlen amerikai-szövetséges társadalomban szinte népünnepély övezte a hírt. Ennek ára azonban a Washingtont feltétlen támogató katonai-stratégiai, illetve sokszor alárendelt szerepet játszó gazdasági viszonyt fenntartása. Ezen az úton a most elhunyt uralkodó, ‘Abd Allah szerepe óriási.

Orientalista.huSógor Dániel arabista Közel-Kelet szakértő

Címkék: , ,






Back to Top ↑