Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2016. 11. 05.

Soha többé nem térhetnek haza a moszuli keresztények

2016. 11. 05.

Moszul ostroma megpecsételte a jordániai Ammanba száműzött moszuli keresztény közösség sorsát: bár életük végéig figyelemmel követik szülővárosuk viszontagságait, jól tudják, hogy a koalíciós erők győzelme után soha többé nem térhetnek haza.

A moszuli ostrom látványa nem vált ki mindenkiből diadalittas ujjongást. A Jordániába menekült iraki keresztény közösséget például minden nap arra emlékezteti, hogy otthonuk egyre közelebb kerül a megsemmisüléshez; miközben ők tehetetlenül várakoznak egy idegen országban, és megpróbálnak új életet kezdeni – derült ki az al-Jazeera riportjából, melyet egy olyan ammani menekültszálláson készítettek, ahova Moszul eleste óta szüntelenül érkeznek a száműzött iraki keresztények.

A túlélés és a felejtés kettőssége mindenkiből más érzéseket vált ki. Az legtöbb család végignézte, ahogy a 2003-as amerikai invázió káoszba döntötte az országukat. Moszulban nem sokkal később már elharapózott az erőszak, naponta raboltak el embereket, és az irányítás valahogyan mindig egy lázadó militáns csoport kezébe került.

Így menekültek Jordániába a keresztény családok

A család 2014-ben döbbent rá, hogy a tíz évnyi belharc után valóban élet-halál kérdéssé vált a város elhagyása. Az Iszlám Állam egy júliusi reggelen betört Moszulba, és 48 órát adott minden kereszténynek, hogy összepakoljanak és továbbálljanak.

Augusztusban a jordániai Caritas segélyszervezet segítségével ezer iraki kereszténnyel együtt Ammanba utaztak, és a helyi keresztény templomokba költöztek. A szervezet matracokat és sürgősségi ellátást biztosított számukra, hiszen akkor még azt hitték, hogy Jordánia csak egy pihenőállomás lesz.

moszul-irak

Két év eltelt, de semmi sem lett jobb

Azóta eltelt két év, és szinte semmi sem változott. A Caritas időközben már több mint 12 ezer iraki menekültetnek segít átvészelni a háború utáni időszakot. A templomoknál elszállásolt családok függönyökkel elválasztott szobákban élnek, ruháik és értéktárgyaik a “szobák” sarkában állnak, a családi fotókat a térelválasztó függönyre celluxozták.

Közülük hatezren Moszulból jöttek, és minden nap rádión és tévén követik városuk ostromát. A gyerekek állítólag vissza szeretnének menni, mivel azt hallották, hogy nem sokára visszaáll a rend. De ez korántsem ilyen egyszerű.

A hírügynökség által megkérdezett iraki nő a többi szülőhöz hasonlóan fiáról mesélt:

Kikben bízhatnak a moszuli keresztények?

“Október 17-e óta szinte az egész életét ebben a szobában tölti. Mióta elkezdte nézni Moszul ostromát, csak egy dolgot akar: visszamenni Irakba” – mesélte. Elmondta, hogy szinte minden napja egyformán telik. A fia elmegy iskolába, majd hazajön a templomba (még mindig itt élnek sok másik családdal együtt) és bekapcsolja a híreket és végignézi az iraki csatatérről bevágott videofelvételeket.

Mivel száműzték őket a hazájukból, a fia eldöntötte, hogy soha többé nem fog olyan országot találni, ahol otthonra lelhet.

A moszuli offenzívában résztvevő csapatok az iraki biztonsági erőkön kívül szövetségi rendőrökből, kurd harcosokból, szunnita törzsekből és síita milíciákból állnak, de a koalíció megosztottsága miatt a vallási kisebbségeket képviselő kurdok nincsenek abban a pozícióban, hogy a győzelem után ígéreteket tehessenek. A moszuli keresztények pedig egy dologban biztosak lehetek: az iraki kormány és a szunnita fegyveresek sem fognak kopogtatni az ajtajukon, ha végre megtisztították Moszult a dzsihádistáktól.

Orientalista.hu – (Al-Jazeera, Hirado.hu)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑