Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2016. 01. 28.

Számos koszovói nő csatlakozott az Iszlám Államhoz

2016. 01. 28.

A pristinai Zeri című napilap értesülései szerint egyre több koszovói nő harcol a magát Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet soraiban, Irakban és Szíriában.

A lap állításai szerint már több, mint 40 nő utazott el a Közel-Keletre, legtöbben a már ott harcoló férjük után. Ezek közül vannak olyanok, bár ilyet csak elvétve találni, akiknek a férje azóta már elesett, ő azonban továbbra is kint maradt, és terroristaként harcol a szír és iraki kormányerők, valamint szövetségeseik ellen.

A koszovói hivatalos adatok alapján eddig legalább 300 koszovói albán csatlakozott az ISIS-hez, ezek közül 150-en már visszatértek azonban az országba. Valószínű, hogy a rendkívül szegény állam lakosait a kilátástalanság és az egyre fokozódó munkanélküliség hajtja a szélsőséges eszmék és szervezetek irányába.

A koszovói parlament ennek tudatában tavaly elfogadott egy  törvényt, mely megtiltja az ország állampolgárai számára a külföldi konfliktusokban való részvételt és büntetéssel fenyegeti azokat, akik a Daesh soraiban harcolnak Szíriában és Irakban.

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑