Cadmus fordítás Cadmus
Szaúd-Arábia

2015. 10. 07.

Szaúd-Arábia dzsihádot hirdet

2015. 10. 07.

Szaúdi vallási vezetők dzsihádot hirdettek Szíria és az őt támogató Irán, valamint Oroszország ellen. Úgy tüntetik fel Szíriát, mint az egykori Afganisztánt, mely az istentagadó Szovjetunió invázióját szenvedte el.

 Jelenleg Oroszország az ő kommunikációjuk szerint egy ortodox keresztes háborút indított, melyet támogat a szafavida Irán. Szerintük a szunnita iszlám támadást szenved el és Szíriát vissza kell téríteni az iszlám általuk helyesnek tartott ágára. (Majd ha oda térnek, akkor az se lesz jó, tovább kell lépniük a vahabizmus irányába, de abból is van továbblépés az iszlám állam takfiriya tanai felé.)

A dzsihád meghirdetése Szaúd Arábiában kivételesnek számít, hiszen ennyire nyilvánosan csak a királyi család engedélyével lehet bejelenteni. Az uralkodóház eddig óvakodott dzsihád kihirdetésétől, mert attól tartott, hogy nem tudja kontroll alatt tartani és ellene fordulhat. Ahogy az iszlám állam is könnyen a dinasztia ellen veheti az irányt. Eléggé kétségbe lehet esve az uralkodóház és szövetségesi rendszere, mert ha összeroppan birodalmuk, egy több évszázada maguk körül felszaporodó hazugságtömeg ránthatja őket sírjukba, amit ők iszlám néven adtak el, de valójában kiszolgálták vele az olajban érdekelt nagyhatalmakat.

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs ( Vice, Infowars)

Megosztom:





Back to Top ↑