Jemen

2015. 05. 01.

Szaúd-Arábia iráni humanitárius segélyszállítmányt ellen lépet fel



Egy iráni repülőgép, amely kénytelen volt visszafordulni Jemenből a Szána nemzetközi repülőteret sújtó szaúdi erőszakos légicsapások miatt, mintegy 10 tonna gyógyszert, valamint 13 orvost szállított a Press TV jelentései szerint.

unnamed

Behzad Sedaqatnia kapitány, iráni pilóta interjút adott a Press TV-nek, 2015. április 29-én, szerdán

Behzad Sedaqatnia kapitány egy a Press TV-nek adott interjújában elmondta, hogy a polgári repülőgép megkapta a szükséges engedélyt Omántól és Jementől, hogy beléphessen a jemeni légtérbe.

A pilóta hozzátette, hogy Szaúd-Arábia viszont azt mondta az iráni repülőgépről, hogy nem rendelkezik a leszálláshoz szükséges engedéllyel, amit semmivel sem indokolt meg.

Az iráni pilóta megjegyezte az is, hogy elutasította az arra vonatkozó szaúdi felszólítást, hogy forduljon vissza, és folytatta a repülést Szána felé, de már nem tudott landolni, mert a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció erői légicsapást mértek a jemeni főváros, Szána repülőterének leszállópályájára, hogy megakadályozzák az iráni polgári repülőgép leszállását. A leszállópályát akkor bombázták le a koalíciós erők, amikor az iráni repülő megkezdte a leszállási manővert.

Szerdán Irán elítélte a szaúdi lépést, miszerint az “teljesen embertelen és rosszindulatú.”

Marzieh Afkham külügyminisztériumi szóvivő nyilatkozata szerint a szaúdi intézkedés célja az volt, hogy növeljék a nyomást a védtelen emberekre Jemenben.

A szaúdi lépés néhány nappal azután következett, hogy szaúdi vadászgépek feltartóztattak egy iráni repülőgépet, és megakadályozták, hogy belépjen a jemeni légtérbe, miközben humanitárius segélyszállítmányt vitt, továbbá orvosságokat, valamint olyan jemenieket, akiket Iránban kezeltek a légicsapások során szerzett sebesüléseik miatt. A gép annak ellenére volt kénytelen visszafordulni akkor is, hogy megkapta az Omán-Jemen útvonalon való repüléshez a szükséges engedélyt.

Szaúd-Arábia március 26-án hadjáratot indított Jemenben az ENSZ felhatalmazása nélkül. A hadjárat célja a korábbi kormány tagjaival együtt Rijádba elmenekült Abd Rabbuh Mansur Hadi hatalmának visszaállítása, aki a királyság és a nyugati kormányok szoros szövetségesének számít.

A jelentések szerint a szaúdi katonai műveletek során eddig 5000 ember halt meg vagy sebesült meg súlyosan.

Orientalista.hu – Tia (persianews, Press TV)

Címkék: , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com