Cadmus fordítás Cadmus
Libanon

2015. 08. 16.

Szaúd-Arábia Libanonban is terrorszervezetet alapítana

2015. 08. 16.

Évek óta körözött, magas rangú szalafista muszlim vallási vezetőt vettek őrizetbe Libanonban. A szélsőséges nézeteket valló Sejk Ahmad Al-Asir Al-Hasainit a bejrúti repülőtéren fogták el, amikor éppen készült elhagyni az országot. A hatóságok szerint hamis útlevéllel akart felszállni a repülőgépre. – közölte az euronews.

images

Ahmad Al-Asir sejk

Sejk Ahmad Al-Asirt terroristacsoport szervezésével és a libanoni hadsereg elleni támadással vádolják. A bujkáló szalafista  vezetőt távollétében ítélte halálra a libanoni bíróság.

2013-ban tizenkét katona meghalt, amikor megrohamozták a Sejk Ahmad Al-Asir vezette mecsetet a dél-libanoni Szidón városánál.

A vallási vezető hívei ellenzik az ország hadseregének részvétét  a Szíriából átnyúló vahabita szervezetek elleni akciókat.

A szíriai konfliktusban résztvevő  szélsőséges terrorszervet mindegyike, libanoni sejtekkel is rendelkezik. A támogatások és fegyverek egy részét is a szír-libanoni határon keresztül csempészik be Szíriába. Ezért libanoni hatóságok szoros kapcsolatban állnak szíriai kollégáikkal és a Hezbollah vezetőivel, hogy elvágják a terrorszervezetek utánpótlását.

A szíriai konfliktus kitörése óta  Al-Asir egyre népszerűbb lett a libanoni  szélsőséges szalafista, vahabita irányzatok követői között, amit annak is köszönhet, hogy kiátkozta a Hezbollah vezetőjét és tüntetéseket szervezett a szíriai elnök ellen.

A libanoni titkosszolgálat kihallgatta Asirt aki bevallotta, hogy szoros kapcsolatban áll a szaúdi titkosszolgálattal.

Asir vallomásában beismerte, hogy a libanoni belsőelhárításban is vannak beépített emberek akiken keresztül fegyvereket hoztak be Libanonba, hogy egy újonnan alakuló szalafista  szervezetet felfegyverezzék.

Asir a dél- libanoni Saida  város szülöttje a honnan az Al-Hariri család is származik. A szaúdi-libanoni Al-Hariri család az egyik legbefolyásosabb pártot vezetik a Jövő Mozgalmat. Asir fő szponzora  Saad Al-Hariri volt libanoni miniszterelnök volt.

Az újonnan megalakuló  szalafista szervezet célja  let volna a dél libanin Hezbollah elleni terrorakciók végrehajtása.  A Hezbollah aktívan részt vesz a damaszkuszi kormány oldalán a szíriai konfliktusban. A szaúdi támogatottságú szervezet feladata lett volna a síita Hezbollah erejének megosztása a két Közel-keleti országban.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑