Menekültügy Illusztráció. EPA/CESARE ABBATE

2017. 11. 10.

Százezrekkel nőhet az Európába érkező migránsok száma



Megszüntetné a migránsok családegyesítésének korlátozásait az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Migráns asszonyok és gyerekek tüntettek Athénban november 1-én. Azt követelték, hogy engedjék meg nekik a családegyesítést, sok rokonuk ugyanis már Németországban van. A Frontex szerint 2016-ban naponta átlagosan ezer migráns érkezett Európába.

Az aktívkorú migránsok 65-75 százaléka férfi. Nils Muiznikes szerint fokozza a migránsok traumáját, hogy távol vannak családjaiktól.

Bemondásra jönnének?

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint ezért minden tagállamban el kellene törölni a családegyesítést korlátozó szabályokat. A szakértő szerint így gyakorlatilag bemondásra érkezhetnének újabb migránsok Európába.

„Az Európa Tanács menekültügyi főbiztosának szerepét nem kell túlértékelni, semmiféle konkrét hatásköre nincs az ügyben. Arra szólította fel a tagállamokat, hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy mind szigorúbbá és szigorúbbá tegyék a családegyesítés szabályait” – fogalmazott Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. A biztos azt szeretné, hogy korlátok nélkül, tehát tulajdonképpen bemondásra lehetne behívni a családtagokat Európába.

Nem Muiznikes az egyetlen, aki segítené a migránsok családegyesítését.

Néhány hete az Európai Parlament egyik bizottsága szavazott meg egy olyan tervezetet, amely amellett, hogy felső korlát nélkül engedné a migránsokat az Európai Unióba, a családegyesítést is segítené.

Az érkező migránsoknak elég lenne csak bemondaniuk, hogy melyik országban vannak rokonaik, és automatikusan oda szállítanák őket a hatóságok.

A családegyesítést az uniós politikusok mellett Soros György is szorgalmazza.

Százezrekkel is megnőhet a bevándorlók száma

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint ez egy rendkívül veszélyes folyamat.

„Látjuk jól, hogy egy idetelepült migráns 4-5 újabb migránst hozhatna az Európai Unió területére a családegyesítési folyamat keretében, tehát ez azt jelenti, hogy egy újabb meghívólevelet küldenek a migránsoknak, és ennek eredményeként megsokszorozódhat, akár százezrekkel nőhet ismét az Európába érkező migránsoknak a száma” – mondta.

Hozzátette: a családegyesítés szerepel a Soros-tervben is, tehát a Soros-terv része, hogy a családegyesítési folyamatot megkönnyítsék az Európai Unión belül. Az elemző szerint ugyanakkor a tagállamok egy része felismerte a családegyesítés veszélyeit, éppen ezért szigorította a szabályokat.

Ausztria például csak 3 év után engedélyezi a családegyesítést, amennyiben a már ott élő migránsnak van munkája és fizetése.

A korábbi egy helyett szintén 3 évet kell várni Dániában a családegyesítéssel, Svédországban pedig szintén több évet várni kell az állandó letelepedési engedélyre.

2016-ban sok tagállam elkezdte szigorítani a menekültügyi eljárás szabályait, és így a családegyesítés szabályait is.

„Amíg az Európai Unióban azon dolgozik a bizottság és a parlament, hogy minél tágabbra tárja ezeket a kapukat, addig a tagállami döntéshozók igenis felismerték, hogy nem jó az, ha mindenféle mondvacsinált családi kötelékekre hivatkozva multiplikálódik azoknak az embereknek a száma, akiket beengednek Európába” – magyarázta Kovács István.

Nagy a biztonsági kockázat

A szakértő szerint a családegyesítés egyik nagy kockázata, hogy Nyugat-Európában gyakorlatilag a menedékkérelmek elbírálásakor egyik vizsgálat sem tudja pontosan meghatározni az újonnan érkezők személyazonosságát.

Farkas Örs politikai szakértő szerint nagy biztonsági kockázat, ki érkezik Európába.  Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi migrációs hullám is nagy terhet ró az európai szociális ellátórendszerre, így egyelőre még azzal a migrációs hullámmal sem tud Európa megküzdeni, amivel most néz szembe – fűzte hozzá.

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ajánlás kapcsán úgy fogalmazott: „Brüsszel azért akarja felgyorsítani a migránsok családegyesítését, hogy minél hamarabb végre lehessen hajtani Soros György tervét, amelynek célja évente egymillió migráns betelepítése”.

Orientalista.hu – M1 / Unió28

Címkék: , , , , , , , , , ,






Back to Top ↑