Lapszemle

2015. 09. 01.

Szeptember közepétől lőhetnek magyar katonák a menekültekre



Tranzitzónák felállítása a határon, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmának bevezetése, a hadsereg bevetése és a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása – egyebek mellett ezeket tartalmazza az a pénteken benyújtott javaslatcsomag, amellyel a tömeges bevándorlást kezelné – összesen 13 törvény módosításával – a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció.

Az egyik előterjesztésben a Fidesz-KDNP képviselői kezdeményezték a rendőrségi, a honvédelmi és a honvédek jogállásáról szóló törvény módosítását, a másikban pedig Pintér Sándor belügyminiszter tett javaslatot további 10 jogszabály, köztük a Btk. változtatására.

A belügyi tárca vezetőjének javaslata bevezetné a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát, ezt az érintett megyei vagy fővárosi rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetőjének kezdeményezésére, miniszteri javaslatra a kormány rendelhetné el legfeljebb fél évre, de azt utána meg is hosszabbíthatná. Kimondanák, hogy az ilyen válsághelyzet kezeléséhez ideiglenesen igénybe lehetne venni az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingó- és ingatlanvagyont.

Pintér Sándor az államhatártörvény módosításával kezdeményezte továbbá, hogy azokon az államhatárszakaszokon, amelyeket a leginkább érint a tömeges bevándorlás, úgynevezett tranzitzónákat alakítsanak ki, ahol a nagy számban érkező migránsokat mindaddig elhelyezhetik, amíg lefolytatják a menekültügyi eljárásukat. E zónák miatt 60 méteresre bővítenék azt a határ menti sávot, amelyen belül az ingatlanok közérdekű használati joggal terhelhetők, amiért pedig kártalanítás jár.

A sok kérelem megfelelő kezelése érdekében speciális, még a tranzitzónában tartózkodás alatt lefolytatható eljárás bevezetését is indokoltnak tartja a tárcavezető, aki ezért a menedékjogi mellett módosítaná a polgári perrendtartási törvényt is. A speciális eljárásban a menekültügyi hatóságnak soron kívül, de legkésőbb nyolc napon belül kellene döntenie a kérelem elfogadhatóságáról. A bíróság a menekültügyi hatóság döntését nem változtathatná meg, de a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezhetné, és új eljárást írhatna elő.

Biztosítaná továbbá a miniszter – változtatva az útdíjtörvényen -, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésébe bevont – 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, ezáltal – útdíjköteles gépjárművek feladatuk ellátása során mentesüljenek a díjfizetés alól.

Jelentős tétel a javaslatcsomagban a Btk., a büntetőeljárási és a büntetések végrehajtásáról szóló törvény módosítása. Ezek alapján várhatóan önálló büntetőjogi tényállás lesz a Btk.-ban a határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. Ezekben a szabadságvesztés mellett a kiutasítás büntetését is mindenképpen ki kell szabni. Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben ezekben az ügyekben minden mást megelőzően kell majd a büntetőeljárást lefolytatni. Emellett szigorodik az embercsempészet büntetése is, amiért akár 10 év is kiszabható lehet.

Ezeken felül változhat a termőföld-, a környezetvédelmi és az építésügyi törvény is, utóbbi kiterjesztené az egyedi szabályozási lehetőséget válsághelyzet esetén a nemzetbiztonsági célú építmények létesítésére. Így például ilyen válsághelyzetben építési tilalom alá eső területen is lehetne nemzetbiztonsági célú építményt létesíteni. Szintén ez a jogszabály mondaná ki, hogy tömeges bevándorlási válsághelyzetben a kormány rendeletben meghatározhatja a területfelhasználás és -beépítés feltételeit, az érintett önkormányzatok pedig ennek megfelelően kötelesek gondoskodni településrendezési eszközeik módosításáról.

Az Országgyűlésnek benyújtott másik előterjesztésben Fidesz-KDNP-s politikusok új feladatokat adnának a honvédségnek a migrációs válsághelyzet idejére, az indoklásban megjegyezve, hogy az alaptörvény módosítását nem látják szükségesnek.

Indítványuk alapvetően őrzési és védelmi feladatokat szán a honvédségnek, egyúttal kimondja, hogy rendőrséggel történő közreműködés során nem vonhatja el annak feladat- és hatáskörét. A honvédség által védendő létesítményeket a kormány rendeletben határozhatja majd meg.

A hadsereg új jogosítványa lehet például a gépjárművek közúti megállítása, továbbá a katonák – a rendőrök jogaihoz hasonlóan – felhatalmazást kapnak helyszínbiztosításra, területzárásra, valamint kényszerítő eszközök alkalmazására, illetve a személyi szabadságot is korlátozó intézkedésekre is. A hadsereg eszköztárában szerepelni fog az őrkutya, gumilövedék, pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát és az elfogó háló is, amelyeken kívül a magyar katonák lőfegyvert is használhatnak a menekültek ellen, ha úgy ítélik meg, hogy a menekültek valamely cselekedete más ember életét vagy testi épséget veszélyezteti, vagy ha a menekültek katona által őrzött létesítményre támadnak. Ez utóbbi esetben – emlékeztet a hvg.hu – a rendőrök már a jelenlegi törvényi szabályozási keretek között is lehetőségük nyílik lőfegyverrel megvédeni magukat.

A kormánypárti képviselők ugyanebben az előterjesztésben kezdeményezik, hogy a rendőrök az illegális bevándorlók felkutatása érdekében bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül is behatolhassanak magánlakásokba a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején.

A rendőrségi törvényt úgy is módosítanák, hogy a hatóság külföldi felderítő tevékenységet is folytathasson az embercsempészek elleni küzdelemben. A rendőrség emellett egy másik változtatással bevonhatóvá válna a válsághelyzet alatti járványügyi intézkedésekbe.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken azt mondta, hogy a tervezett módosítások várhatóan szeptember közepétől lépnek hatályba.

Nol.hu

Címkék: , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com