Cadmus fordítás Cadmus
Gazdaság

2016. 12. 07.

Szijjártó: felső szintű stratégiai tanácsülést tart tavasszal Magyarország és Törökország

2016. 12. 07.

Felső szintű stratégiai tanácsülést tart tavasszal Magyarország és Törökország, amelyen várhatóan aláírják az áfa-visszatérítések kölcsönös megkönnyítéséről, a tudományos-oktatási megállapodás kiterjesztéséről, valamint a könyvtárak és levéltárak közötti együttműködésről szóló magyar-török megállapodást – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminiszterei brüsszeli tanácskozásának második, befejező napján az MTI-nek nyilatkozva szerdán.

Szijjártó Péter elmondta, Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen megegyeztek arról, hogy február 22-re összehívják a magyar-török gazdasági vegyes bizottság következő ülését. Tavasszal pedig felső szintű stratégiai tanácskozást tartanak Ankarában a két ország miniszterelnökének részvételével, amelyen a kormányok legfontosabb tagjainak jelenlétében aláírják a megállapodásokat.

A miniszter elmondta, Törökország hálás a Fővárosi Vízművek segítségéért, amely a szír menekültek számára létrehozott egyik menekülttábornak víztisztító rendszert adományozott. Az eszközzel 50 ezer ember számára tudnak mintegy 100 köbméternyi tiszta ivóvizet előállítani naponta.

Szijjártó Péter arról tájékoztatott, hogy a két ország megerősítette megállapodását a nukleáris energia területén való oktatási és képzési együttműködésben.

Törökországban két atomerőmű építése kezdődött meg, egyik orosz, a másik japán technológiával és részvétellel. Mivel Törökországban ez lesz az első nukleáris erőmű, Ankara számít Magyarország együttműködésére a mérnökök képzése terén – közölte a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta, Törökország továbbra is úgy kezeli a migráció kérdését, hogy a vízummentesség, a visszafogadási megállapodás és a migrációs egyezmény maradék részleteinek egyszerre kell teljesülniük.

Véleménye szerint “óriási hiba volt” az Európai Bizottság részéről, hogy ezt a képzetet keltette, hiszen világossá kellet volna tenni, hogy az egyezményekben foglaltakat külön-külön kell végrehajtani. Az unió hitegető politikája tragikus következményekkel járhat, hiszen az unió és Törökország között létrejött migrációs megállapodásban foglaltak betartása alapvetően határozza meg Európa biztonságát – húzta alá.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország támogatja az Európai Unió és Azerbajdzsán között tervezett stratégiai partnerségi megállapodás létrejöttét.

Véleménye szerint ez azért fontos, mert a kaukázusi ország az Európai Unió energiabiztonságában fog jelentős szerepet betölteni a déli gázfolyosó megépülő vezetékei által. A megállapodást hamarosan megköthetik, ami nagymértékben köszönhető a közép-európai, köztük a magyar támogatásnak – húzta alá Szijjártó Péter.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑