Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2015. 08. 21.

Szír keresztény kolostort pusztított el az Iszlám Állam (Képgaléria)

2015. 08. 21.

Augusztus elején elfoglat Karaitin (Qaraytayn) városban romboltak le egy szír kolostort. Közölte a Russia Today.

A helyi források szerint buldózerekkel rombolták le az V. században alapított szír arámi kolostort.  Karaitin (Qaraytayn) város Közép-Szíriában fekszik közel a tartományi székhelyhez Homszhoz. A stratégiai fekvésű várost még a hónap elején foglalta el a terrorszervezet. A  lakosság egy része szír-arámi keresztény akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat.

A terrorszervezet 230 foglyot ejtett a civil lakosság körében, száz embert a IÁ központjának számító Rakka városába hurcolta. Az elraboltak között 45 asszony és 19 gyerek is van. A terrorszervezet a keresztényeknek két lehetőséget kínált fel az életükért cserébe, vagy áttérnek az iszlámra vagy fizetik a dzsizjét a nem muszlimok különadóját.

Képgaléria a lerombolt kolostorról:

.

A településen kevesebb mint háromszáz keresztény maradt. A város felszabadításáért indított hadművelethez, több kormánypárti szervezet is csatlakkozott. A szír keresztény önvédelmi szervezet a Sootoro, a keresztények völgyéből érkező Völgy Oroszlánjainak alakulatai , illetve a Szíriai Szocialista Nemzeti Párt SSNP katonai szárnya is küldött egy századot, hogy visszafoglalják Karaitint.

Az Iszlám Állam ennek hatására bosszúból teljesen lerombolta a több mint 1500 éves Mar Elian kolostort.

Orientalista.hu – Zenobia

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑