Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2016. 03. 14.

Szíria-párti demonstráció Hágában

2016. 03. 14.

A külföldön élő szírek Nemzeti Bizottsága Hollandiában szervezte az eseményt, melyen a szíriai közösség, több korábbi szír kivándorló, valamint olyan európai polgárok is részt vettek, akik Szíria barátai. – jelenti a Szíriai Állami Hírügynökség.

A demonstráción, melyet Hágában tartottak, kifejezték szolidaritásukat és támogatásukat a szíriai nép és hadsereg felé, akik a terrorizmus ellen harcolnak. A tüntetők a szankciók feloldását követelték, és rámutattak arra, hogy mennyire nem értenek egyet az európai emberek a kormányaikkal, akik Szíria ellen dolgoznak ahelyett, hogy támogatnák a Szíriai Arab Hadsereget, mely egyben Európát is védi azzal, hogy közel 5 éves háborút vív a terrorizmussal, és szépen lassan Szíria teljes területén helyreállítja a biztonságot és a stabilitást.

Az európai résztvevők részéről a szóvivő, Robin Rosiers azt mondta: „Az európaiak a szíriai nép mellett állnak – ők hősies harcot vívnak a takfirista terrorista szervezetek, mint például a Daesh (ISIS), a Dzsabhat Al-Nuszra és a többi terrorista szervezet ellen, akik fegyvert fogtak és ölik a szíriai népet.”

A képviselő rámutatott arra, hogy milyen fontos, amit a még a jóval a háború kitörése előtt kivándorolt szírek tettek, hogy kiállnak a válságban a szülőföldjük mellett, hangsúlyozva hűségüket.

Orientalista.hu – Syriana

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑