Szíria

2017. 12. 18.

Szíriai alakformáló tréning az ágyúzajban – körbenéztünk Damaszkuszban



Míg a belvárosi konditermek tele vannak szerencsés fiatalokkal, néhány kilométerrel arrébb a szerencsétlenebbek élet-halál harcot vívnak az iszlamistákkal. Miközben a város egyik negyedében szupermodern toronyházak épülnek, a másikban az utolsó épületeket is porrá őrlik a harcokban. Damaszkuszban, a világ legellentmondásosabb háborús városában jártunk.

Zdrasztvujtye! – üdvözöl melegen ma már az ötödik boltos. Széles mosolyába hála és őszinte várakozás vegyül, miközben barátságosan kezet rázunk. Már megint orosznak néztek.

Itt, Damaszkusz óvárosában mindez cseppet sem meglepő. A helyi eladók már megszokták, hogy külföldi turista be sem teszi ide a lábát, s akik mégis vállalkoznak egy ilyen útra, csakis Oroszországból érkezhetnek. Nekik különösen hálásak a szírek: miután 2015 szeptemberében az orosz légierő támadást indított a szíriai lázadók és a dzsihadisták ellen, megfordították a háború menetét. A defenzívába szorult, kivéreztetett szíriai arab hadsereg azóta megtáltosodott, és sorra foglalja vissza a korábban elvesztett területeket. A turisták viszont továbbra sem találtak még vissza, ami nem is csoda, mert az óvárosig, a Bab Tumáig hallatszik az ágyúropogás.

A hadsereg a szomszédos kerületet, Dzsobart lövi, amely még mindig az iszlamisták kezén van. A föld alatti járatokkal televájkált negyed napjainkra igazi romváros lett. Az iszlamisták azonban még így is rendszeresen lövik onnan gránátokkal a környező városrészeket, ők a legveszélyesebbek a damaszkusziak életére. A Szent Tamásról elnevezett városrészt – Bab Tuma magyarul annyit tesz: Tamás kapuja – viszont alig-alig érdekli a háború: a díszművesek, a borbélyok, a vendéglősök szorgosan végzik a munkájukat, mintha mi sem történt volna. Mindent meg lehet szokni, mondja az eladó, miközben egy kávéra invitál. Most annyira örülnek itt a külföldieknek, hogy fizetni sem engednek.

– Nekem is tanácsolták, hogy utazzam külföldre. De ha elmegyek, mikor végzek az egyetemen? – teszi fel a kérdést Rita al-Saab, mikor arról érdeklődünk, fiatal lányként miért döntött úgy, hogy a háborús Damaszkuszban marad.

Rita al-Saab szír egyetemista (fotó: Kassab Adonis)

Az alig húszéves lány újságírónak tanul a Damaszkuszi Egyetemen, ahol a háború egy egészen sajátos tanulási módszert kényszerített ki a fiatalokból. A fiúk szándékosan görgetik maguk előtt a tárgyakat, hogy minél később diplomázzanak; addig sem kell elmenniük katonának. További túlélési taktikává vált a korai házasodás is. Rita generációja azonban még így is alaposan megsínylette a háborút. Mint mondja, gimnáziumi osztálytársainak csak a fele maradt Szíriában, a harmincas férfiak teljesen eltűntek az országból: vagy a fronton vannak, vagy külföldre mentek. Kis számban persze, de azért mégis akadnak Damaszkuszban harmincasok: ők azok, akik egy szem fiúgyermekek a családban. Hogy fennmaradjon a család neve, nekik nem kell bevonulniuk a hadseregbe.

Miért költözik Európából Damaszkuszba egy keresztény lány? Anna Maszaddal a keresztény negyedben találkozunk, amint éppen elköszön kozmetikusától. A lány Spanyolországban született, de már a háború előtt megszerette Szíriát.

Pál Amanda, Anna Maszad és Majláth Ronald (fotó: Kassab Adonis)

A családja Maalulából, a régi szíriai keresztény városból származik, amelyet többségükben arámi nyelvet – vagyis Jézus nyelvét – beszélő keresztények laknak. A településre 2013 szeptemberében törtek be az Al-Nuszra Front harcosai, akik kegyetlen vérengzést vittek végbe a szíriai keresztények egyik legfontosabb városában. S bár a hadsereg gyors ellentámadással visszaszerezte a települést, addigra a terroristák már megrongálták és kifosztották a templomokat. Anna később Libanonban teljesen véletlenül megismert egy polgármestert, aki elmondta, hogy a Maalulából elrabolt műkincsek egy része náluk kötött ki. Segített visszaszállítani az elrabolt keresztény ereklyéket, amelyek ma már ott díszelegnek Maalula újjáépülő templomaiban.

– Itt mi mind a hadsereg katonái vagyunk – mondja Anna arra utalva, hogy egy ilyen helyzetben minden szírnek kötelessége kiállnia hazájáért, még azoknak is, akik külföldre menekültek. Ők most Szíria követei is egyben. A lány szerint ma már teljesen más a fiatalok hozzáállása a szíriai kormányhoz, mert idővel rájöttek, hogy 2011-ben szó sem volt forradalomról, becsapták őket, Bassár el-Aszad elnök pedig reformokba kezdett, és kiterjesztette a szabadságjogokat. Anna tehát bizakodó. Arra számít, hogy a nyugati vezetők is úgy járnak végül, mint a bibliai Saul, aki gyűlölettől telve elindult Jeruzsálemből Damaszkuszba, hogy fogságba ejtse Jézus követőit, ám az úton megjelent előtte Krisztus, hatására Saul egy időre megvakult és összeomlott, végül pedig megtért. Anna szerint már nincs sok idő, hogy az európai vezetők is belássák, hibás volt szíriai politikájuk.

Mártírok képei Damaszkusz óvárosának egyik utcájában (fotó: Kassab Adonis)

Nehéz a szír fővárosban olyan utcát találni, ahol ne lenne kinn Aszad elnök fényképe. Ez már a konfliktus előtt is így volt. Az viszont a háború hozadéka, hogy bizonyos utcákat az elesett katonák – ahogy itt hívják, mártírok – fényképe díszíti. Helyenként megszédül a látogató a rengeteg képtől: egyenruhás katonák néznek ránk meredt tekintettel.

Damaszkusz belvárosában még sok minden jelzi a háborús helyzetet. Továbbra is katonai ellenőrző pontokkal van tele a város, ezeken mind az autósokat, mind pedig a gyalogosokat átvizsgálják bombajelző műszerekkel. Mivel a keresztények itt előszeretettel hordanak a vallásukra utaló nyakláncot vagy karkötőt, az ellenőrző pontoknál a katonák sokszor azonnal tudják, melyik felekezethez tartozik a jövevény. Ha keresztényt látnak, legtöbbször átvizsgálás nélkül tovább is engedik az utazót.

Vagy százszázalékos haszon, vagy százszázalékos veszteség – így figyelmeztették Fadi Barakafot, az X-akadémia tulajdonosát azok a barátai, akik megpróbálták lebeszélni arról, hogy a háború közepén nyisson edzőtermet Damaszkuszban. Hiszen ki járna úgy fitneszterembe, hogy közben lőnek? A kérdésre hamar megkapjuk a választ, amint egy ajtó mögött meglátjuk a terem női oktatóját, amint alakformáló edzést tart huszonéves lányoknak.

Fadi Barakat az X Academy tulajdonosa (fotó: Kassab Adonis)

Fadi végül azért döntött az edzőterem megnyitása mellett, mert úgy érezte, hogy ezzel a szíriai jövőt is építi. Hiszen az edzés nemcsak a testről, hanem a lélekről is szól, a látogatók feltöltődhetnek pozitív energiával. Tapasztalatai is azt sugallták, hogy biztosan lesznek vendégei, hiszen attól még, hogy háború van Szíriában, nincsenek mindenütt harcok.

– Én például nem szenvedek a háborútól – mondja derűsen, miközben az edzőterem pincéjében is hallani a távoli bombázás zaját.

A férfi nem is igazán érti azokat, akik elhagyták az országot. Nyilvánvaló, hogy senki sem szeret veszélyben élni, Fadi szerint azonban ennél sokkal fontosabb mozgatórugó volt, hogy azt gondolták, Európában jobban fognak élni, és még a sorkatonai kötelezettséget is elkerülhetik. Az edzőterem tulajdonosa viszont azt tapasztalta, hogy a kivándorlók egy része csak azért ment el, mert egész egyszerűen nem akar dolgozni, odakinn úgyis megkapja a segélyt.

– Három éve kinn vannak, és nem csinálnak semmit – mondja csalódottan. Neki viszont bőven van tennivalója: hamarosan újabb csoport érkezik, edzést kell tartania.

Tíznapos damaszkuszi utunk végére magunk is megszoktuk a folyamatos ágyúzajt. A szíriai főváros ma kicsit olyan, mint egy hurrikán közepe, amelynek két oldalán ellentétes irányban tombol a szél, a közepén, a hurrikán szemében azonban nyugodt a helyzet. A damaszkuszi külvárosok romjai között mindenütt felsejlik az ókori város és egy nép, amely rengeteget adott az emberiségnek. Talán egyik vendéglátónk jellemezte legpontosabban a szír főváros mostani állapotait: Damaszkusz egy királynő, akinek a ruhája most szakadt és piszkos. Ha a damaszkuszi fiatalokon múlik, ez már nem tart sokáig.

Magyar Nemzet Online – Majláth Ronald

, , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com