Cadmus fordítás Cadmus
Sport

2017. 09. 25.

Szíriai arany Asgabatban

2017. 09. 25.

Az ötödik Ázsiai Fedettpályás és Harcművészeti Játékokakon minden nap emberfeletti teljesítményt nyújtanak a versenyzők. Magasugrásban a szíriai Madzsd Eddin Gazal, a londoni olimpia bronzérmese megdöntötte a Játékok rekordját 2,26 méterrel.

Az aranyérem nem jött könnyen. Gazal saját bevallása szerint kimerülten érkezett Asgabatba, de úgy döntött, inkább nem tart szünetet.

– A szíriai sportolóknak igazi kihívást jelent a részvétel is, nem hogy a győzelem, hiszen ön is tudja, hogy állnak a dolgok Szíriában – mondta Gazal. – Tizenkét érmet szereztem a hazámnak az Ázsiai Játékokon, a világbajnokságon és a Gyémánt Ligában, amire nagyon büszke vagyok, Azt az üzenetet szeretném eljuttatni a világba, hogy van még élet Szíriában.

Kínai és tajvani, pakisztáni és indiai, japán és észak-koreai atléták Asgabatban békében megférnek egymással – hiszen a sportban azonosak a céljaik, és azonos értékeket vallanak,

– A sport a béke és a szeretet üzenetét közvetítie a nemzetek között – mondta a szíriai Olimpiai Bizottság elnöke, Mowafak Dzsomaa. – A sportban azt látjuk, hogy a két versenyző, akik az előbb még küzdöttek a medálért, szívélyesen szorítanak kezet. Így érez az igazi atléta.

Az atlétikai számok már véget értek de néhány népszerű sportág versenyei – mint a bowling és a versenytánc – hátravannak. Az Ázsiai Fedettpályás és Harcművészeti játékok szeptember huszonhetedikéig tartanak Asgabatban.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑