Szíriai konfliktus: Egy aleppoi örmény története
2018. 03. 29.
Az örmény származású szíriai Iszkandar Agobian a CSI és Marie Rose nővér fáradhatatlan segítője. 2012-ben belső menekültként érkezett Tartuszba, és azóta is részt vesz a munkában.
Iszkandar Agobian csak egy a több tízezer örmény keresztény közül, akik a háború előtt a kétmillió lakosú Aleppóban éltek. A 68 éves férfi százezer belső menekülttársával együtt érkezett a Földközi-tenger partján álló Tartusz kikötővárosba, hogy ott menedéket kapjon. Agobian családjának történetében mégsem ez az első menekülés: nagyapja az Oszmán Birodalom által 1915-ben elkövetett örmény népirtás elől futott Szíriába, amelynek több mint 1 millió keresztény esett áldozatul.
Agobian a háború előtt franciából és angolból fordított arabra szakszövegeket és tolmácsolt különböző külföldi cégeknek. Ma egy oktatóközpontot vezet Tartuszban, ahol körülbelül 150 gyereket tanítanak. Itt szabadidős tevékenységre is van lehetőség. Agobian szoros kapcsolatban áll Marie Rose apácával, a CSI projektvezetőjével.
Tiltakozások a pénteki ima után
Iszkandar Agobian Aleppó szép házakkal, templomokkal és éttermekkel beépített óvárosában élt. Lakása egy nagy háztömb második emeletén volt az al-Szaid Ali utcában, a főleg örmény keresztények által lakott al-Dschdeideh negyedben. 2011 márciusában kezdődtek Damaszkuszban a kormányellenes tiltakozások, amelyek júniusban átterjedtek Aleppóra is. „A pénteki ima után több százan tüntettek a kormány ellen, aztán megint egy hét csönd következett” – meséli Agobian.
Iskandar Agobian a háza előtt (balra). Évekig itt húzódott a frontvonal. A lakás a második emeleten volt.
Frontok közti barátság
„Eleinte azt hittük, hogy a zavargások hamar véget érnek, és az élet megint visszatér a régi kerékvágásba” – folytatja az idős férfi. De a mozgolódás egyre erőszakosabbá vált, és a következő hónapokban sokan elhagyták Aleppót.
„2012. augusztus elején a teraszról megláttam egy homokzsákokkal megrakott teherautót, amelyen 12 fiatalember ült. Mindössze 20 évesek lehettek, Kalasnyikovok lógtak a nyakukban, amelyre kézzel rá volt írva: Szabad Szír Hadsereg (FSA).” A zsákokból barikádokat emeltek, az egyiket épp Agobian házának kapuja elé. „Az összes szomszédom gyakorlatilag 2 órán belül elmenekült.” A kormányhadsereg barikádja csupán 200 méterre volt. Aznap éjjel aludni sem lehetett az állandó lövöldözés miatt. Napközben viszont gond nélkül tudtak mozogni a frontok között. Az FSA harcosok tisztelettel voltak Agobian iránt, és az időseknek kijáró udvariassággal Hadsch-nak szólították. Egyszer még a lakáskulcsát is odaadta nekik, hogy lezuhanyozhassanak nála. De a kormány katonáival is barátságos viszonyban volt: „Délelőttönként együtt kávéztunk az FSA lázadóival, aztán esténként átmentem a másik oldalhoz, hogy velük igyam meg a kávémat. Mindkét fél mindig ki akart kérdezni a másik felől, és mindketten elfogadták, hogy nem nyilatkozom nekik.”
A Szabad Szír Hadsereg
Egy kávézás alkalmával Agobian megkérdezte az FSA lázadókat, hogy miért csatlakoztak a milíciához? „Mert fiatalon mind itt vagyunk munka nélkül – volt a válasz. – Valaki jó fizetést és még finom ételt is ajánlott. Csak annyit kért, hogy jöjjünk ide, és minden nap lőjünk a barikád mögül. Ezt az ajánlatot nem lehetett visszautasítani.” „Tényleg ez volt az egyetlen ok?” – kérdezett tovább Agobian. Mindenki rábólintott.
Az FSA dzsihádista arca
A lázadók érkezése utáni tizenhetedik napon Agobian a teraszán állva fölfigyelt két furcsa férfira, akik nagy géppisztolyokkal voltak fölszerelve. „Egyikük sötét bőrű volt, és alig tudott arabul, a társa hosszú szakállt viselt és az Öböl-menti államok arab dialektusát beszélte.” A hitetlenek elleni dzsihádra tanították az FSA-sokat, akiknek naponta többször kellett kiáltaniuk: Allah akbar (Allah nagyobb), és azt magyarázták, hogy a saría szerint minden ház az övéké. Betörték az ablakokat, és mindent elvittek, amit csak tudtak. „Amikor a két idegen megkérdezte, vannak-e még hitetlenek a környéken, egy pillanatra elakadt a lélegzetem.” Az FSA harcosok azonban nem árulták el.
Visszatérésre várva
Egyik este – az FSA fegyveresek megérkezése utáni 26. napon – Agobian mint mindig, most is haza akart térni a napi tolmácsolás után. Ekkor azonban a kormánycsapatok az útját állták. Csak pár nappal később tudta meg, hogy a hadsereg nagy offenzívába kezdett, melynek során hármat megöltek a háza előtt posztoló FSA harcosok közül. „Nagyon elszomorodtam és elsirattam ezeket a fiatalokat, akiknek értelmetlenül kellett meghalniuk.”
Mivel semmi jóra nem számíthatott, Agobian úgy döntött, hogy elhagyja Aleppót. Később megtudta, hogy a lázadók és a hadsereg közötti frontvonal három éven át pontosan a lakóhelyén keresztül húzódott. Még 2016 augusztusában sem engedték meg, hogy belépjen a saját házába. Csak 2016 karácsonyán, amikor az iszlámista harcosokat teljesen kiverték Aleppóból, tudott visszamenni. Csak a falak állnak. A ház teljesen kiégett, és kifosztották. Agobian ennek ellenére vissza akar térni Aleppóba, a szülővárosába. De ez még nagyon messze van, és addig is folytatja a munkát Tartuszban, ahol az oktatási központban segít menekült honfitársainak.
A CSI Aleppóban
A CSI évek óta támogatja a belső menekülteket Szíriában. Most az újjáépítési projektek kerültek előtérbe. Aleppóban azon dolgozunk, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült belső menekültek visszatérhessenek otthonukba. Hozzájárulunk az elpusztult otthonok felújításához és a rákos betegek orvosi kezeléséhez.
CSI Magyarország – Vizi Péter
Izrael lebombázta a damaszkuszi iráni konzulátust →
Iraki harcosok támadtak meg egy izraeli légi bázist a Golán-fennsíkon →
A gázai keresztények keresztutat járnak →
