Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2016. 04. 16.

Támadásba kezdett a Szíriai Arab Hadsereg Aleppoban

2016. 04. 16.

A Szíriai Arab Hadsereg 4. Gépesített Hadosztálya, a Szíria-barát palesztin ellenálló szervezet, a Liwa Al-Kuds (Jeruzsálemi Dandár), a Szíriai Nemzetvédelmi Erők (NDF) és a Khataib Al-Baath (Baath Zászlóaljak) támogatásával, teljesen ellenőrzésük alá vonták az Al-Mallah-gazdaságokat Handarat település közelében. – írta az almasdarnews.

A Szíriai Fegyveres Erők egy gyors hadművelet indítását követően, Handarat településről képesek voltak elfoglalni az Al-Mallah-gazdaságok területét annak érdekében, hogy szétzúzzák a Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida), a Dzsaish Al-Mudzsaheddin és Harakat Ahrar Al-Sham “iszlamista” (értsd: vahhabita terrorista) fegyvereseit.

Egy Aleppo tartománybeli harctéri tudósító szerint, a Szíriai Fegyveres Erők csütörtöki támadása az előzetes offenzíva, ami erősödni fog a következő napokban.

Első alkalommal 2014 óta, súlyos összecsapások törtek ki magán Aleppo városán belül. Ma reggelre a Szíriai Arab Hadsereg elfoglalta az Al-Mallah-gazdaságokat északra a várostól, ezzel egy időben délebbre elvágta az “iszlamista” fegyvereseknek az Al-Ramuszeh ipari negyedbe vezető ellátási útvonalát.

13015643_678400342302512_7835503740108799214_n

A továbbiakban rendkívüli hírek érkeztek, hogy a kormányerők megrohamozzák Handarat kerület nyugati részét (ez nem Handarat település), ennek során összetűzések vannak a kerületi Palesztin Mecset és a Zuhair Mohsen Iskola közelében. Ezt a támadást a közeli bányák területéről indították.

Jelenleg az Aleppo városán belül tartózkodó iszlamista fegyveresek fokozatosan be lesznek kerítve, így elvágják őket a létfontosságú utánpótlástól és lőszertől. Ez annak köszönhető, hogy a kormányerők az elfoglalt Al-Mallah körzetéből, a kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) pedig az általuk ellenőrzött Shejkh Makszud-kerületből tűz alatt tudják tartani az “iszlamista” megszálló csoportok menetoszlopait.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑