Lapszemle

2015. 04. 08.

Tényleg nem fáj az Indexnek a keresztények halála?



A magyar online média tempóját diktáló Indexnek és a többi hírportálnak azért nem számít a kenyai diákok lemészárlása, mert nem tudják átérezni a keresztények fájdalmát?

Schneller Domonkos, a budapesti evangélikus gyülekezet tagja keserű cikket írt az evangelikus.hu portálra arról, hogy miért nem érte el a 148 halottat követelő kenyai egyetemi mészárlás az Index ingerküszöbét.

„Az ország legolvasottabb, véleményformáló portálján, az Indexen, amelyik a Charlie Hebdo mészárlással három napig címlapon foglalkozott 4-5 különböző cikkben, nagypénteken már az eldugott hírek között sem volt fellelhető ez a szörnyű mészárlás. Ténykérdés, mégis szégyen, hogy a kenyai keresztény diákok és hozzátartozóik szenvedése nagyságrendekkel kisebb figyelmet érdemelt a hazai médiában, mint a szintén szörnyű párizsi merénylet, netán a Germanwings-tragédia, hozzávetőlegesen annyit, mint a Fradi napokban lecserélt kabalaállata.”

Schneller szerint ez a feltűnő aránytalanság az „egyoldalú, elfogult, a kereszténység eszméivel szemben álló, radikál-anarchista újságírók által foglyul ejtett mainstream tájékoztatással” magyarázható. „Valódi médiakultúrával rendelkező civilizált, európai országban mindez nem történhetne meg. Ott ugyanis az újságírók nem gondolják, hogy mindent megtehetnek”, jegyzi meg.

Tényleg ez lenne a helyzet? A magyar online média tempóját diktáló Indexnek és a többi hírportálnak azért nem számít a kenyai diákok lemészárlása, mert nem tudják átérezni a keresztények fájdalmát?

Ne menjünk bele abba, hogy pontosan meddig, milyen formában, milyen kiemelésekkel volt kint az Index és más portálok címlapján a tragédia. Egy hosszabb, jól összerakott anyagot és több kisebb hírt találtam róla, de vitathatatlan, hogy a magyar média egészét tekintve tizedannyi figyelmet sem kapott, mint a Charlie Hebdo-merénylet vagy a Germanwings-járat katasztrófája. És ez szerintem is szomorú és szégyenletes.

Schneller szerintem téves diagnózist ad egy valóságos problémára. Játsszunk el a gondolattal: mi lett volna, ha a kenyai diákok történetesen muszlimok? Talán akkor több cikk szólt volna a halálukról? (Egyébként lehetett köztük néhány muszlim is: a gyilkosok állítólag kérdezgették, hogy melyik diák keresztény és melyik muszlim, de nem valószínű, hogy a vérgőzös tombolásban az al-Sabab terroristái 100%-os biztonsággal tudták szétválasztani a különböző vallású egyetemistákat.) Biztos vagyok benne, hogy még ennyi írás sem született volna.

A kenyai mészárlás nem azért kapott kevés figyelmet, mert a keresztény áldozatokkal nem érez együtt a liberális (vagy bármilyen) média. Minden újság két alapvető elvárás szorításában végzi a munkáját: szeretne hírt adni a világban zajló fontos eseményekről, és szeretne minél több olvasót maga köré gyűjteni. Sajnos, ez a két szempont elég gyakran üti egymást – különösen a külpolitika területén.

Bárki, aki eltöltött néhány évet valamelyik hazai lap vagy hírportál szerkesztőségében, megerősítheti, hogy a magyar olvasóközönséget a külvilág eseményei kevéssé hozzák lázba. A nagy nemzetek sajtója – legyen szó akár az angolszász, német, francia, olasz, vagy spanyol médiáról – összehasonlíthatatlanul nyitottabb és nemzetközibb a témaválasztásaiban, mint a magyar. Ennek lehetnek történelmi és „üzemméreti” okai, de szerepet játszhat benne a magyar közélet hagyományos zártsága is.

A külpolitika itthon elsősorban akkor érdekes, ha belpolitikai vonatkozása van.

Ha egy hírnek nem lehet belpolitikai csavart adni, marginalizálódik, és ez legalább annyira az olvasói elvárásokat tükrözi, mint az újságírók érdeklődését.

A közöny a távolsággal arányosan nő. Budapestről nézve Európa még érdekes, Amerika és Oroszország időnként kap egy kis figyelmet, a világ többi része mintha nem is létezne. A nyugati médiát sem érdemes idealizálni: Afrika, Dél-Amerika és a Kelet-Ázsia az angolszász sajtóban is messze a súlya alatt szerepel, az al-Sababbal ők is kevesebbet foglalkoznak, mint az al-Kaidával. De a több pénz, több erőforrás, több felület és a nyitottabb közönség miatt idegen nyelven szinte mindenről születnek izgalmas anyagok.

Szóval miért a Charlie Hebdo és a Germanwings és miért nem a kenyai diákok? A Charlie Hebdo esetében sokat számított, hogy Európa kellős közepén történt, az áldozatok hazájukban ismert emberek voltak, és igen, nagyon sokat számított, hogy újságírók voltak. A sajtónak is maga felé húz a szíve, ha egy szerkesztőségben lövöldöznek, könnyebben képzeli bele magát az újságíró az áldozatok helyébe, mintha ugyanez egy afrikai bozótegyetemen történik.

És könnyebb átélni az Alpokba belekormányzott repülőgép drámáját is, hiszen ki az, aki nem utazott még fapadossal Európa egyik városából a másikba? Ki nem aggódott még, hogy biztonságos-e a gép, nem történik-e baleset, amikor felfoghatatlan sebességgel száguldunk a felhők felett, -50 fokos, oxigénmentes hidegben egy fémdobozba zárva?

Csak érthetőbbé szeretném tenni a média elfogultságának okait, de nem felmentéseket keresek. Minden sajtóterméknek az a dolga, hogy bemutassa, mi történik a világban, és témaválasztásaival orientálja az olvasókat. Ha egy nagy lap kitartóan felszínen tart egy témát, az előbb-utóbb érdekelni kezdi az olvasók legalább egy részét, és leszivárog a köztudatba. Minél kisebb egy újság, annál kevésbé képes a tematizálásra. Nagyon fontos bemutatni, hogy keresztényeket (és persze buddhistákat, muszlimokat, ateistákat) üldöznek rendszeresen a világban, fontos, hogy egy gyilkos ideológia nevében megint halomra lőttek 148 ártatlan fiatal embert, fontos tudni, hogy Kelet-Afrika egészét destabilizálhatja a Szomáliából szétterjedő iszlamista őrület. Egy civilizált, európai országban ez tényleg nem lehet mellékes hír.

Valasz.hu






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com