Libanon libanon robbantás Al-kaa

2016. 06. 29.

Terrorhullámtól tartanak, ezért felfegyverkeznek a libanoni keresztények (Képek,videó)



Több mint száz szíriai határsértőt állított elő a libanoni hadsereg az elmúlt napokban. Szakértők szerint az iszlamisták Libanonban is főként a keresztények és a síiták ellen követhetnek el merényleteket.

Az öngyilkos merénylők többsége, akik a két nappal ezelőtti robbantássorozatot követték el egy szíriai határon lévő libanoni faluban, Szíriából érkezett, nem pedig a libanoni menekülttáborokból – közölte kedden Nuhad Masnuk libanoni belügyminiszter.

Razziákat tartanak a libanoni-szír határon

Az ország hadserege kedden közölte, hogy több mint száz szíriait állított elő illegális határátlépés gyanújával, annak a robbantássorozatnak az ügyében, amely előző nap történt. A szóban forgó személyeket a balbeeki régió hat térségében végrehajtott razziákban fogták el. A régióban több rögtönzött menekülttábor is működik. Libanon összesen több mint egymillió szíriainak nyújt menedéket.

A libanoni hadsereg is részt vesz Al-Kaa település rendvédelmében.

A libanoni hadsereg is részt vesz Al-Kaa település rendvédelmében.

A razziákra néhány órával azután került sor, hogy robbantások sorozata, köztük több öngyilkos merénylet rázta meg a szíriai határhoz közeli, zömmel keresztények lakta Al-Kaa falut, a nyolc öngyilkos támadón kívül hat ember halálát okozva és 19 -et megsebesülve.

Késő este azután újabb négy öngyilkos merénylő lépett akcióba a faluban az áldozatok temetésére készülő gyászolók közelében, további 15 helyi lakost sebesítve meg.

Libanoni biztonsági források szerint a robbantássorozatot az Iszlám Állam (IÁ) hajtotta végre, a dzsihadista terrorszervezet azonban eddig nem jelentkezett a merényletek elkövetőjeként. A bejrúti kormány szerint a támadások és azok végrehajtásának szokatlan módja “a libanoni állam és a gonosz terrorizmus szembenállásának” új fokozatát jelenti.

 Tammam Szalám miniszterelnök aggodalmát fejezte ki, hogy az,

 ami Al-Kaában történt, mindössze a kezdete egy újabb, Libanon különböző térségeit érintő terrorhullámnak

– közölte Ramzi Dzsreidzs tájékoztatási miniszter egy televízióinterjúban a nap folyamán tartott kabinetülést követően. A libanoni állami hírügynökség, az NNA híradása szerint a halálos áldozatok temetését biztonsági okból elhalasztották.

A Hezbollah megvédi a keresztényeket

A merényletsorozatok után, a libanoni ellenállási szervezet mozgósította harcosait a térségben. A helyi keresztény egyházi vezetők szerint szívesen látják a zömében síitákból álló szervezet katonáit, akik védelmet biztosítanak a keresztényeknek.

Hezbollah keresztények

A szíriai Maloulát felszabadító Hezbollah egyik harcosa az arámi falu megrongált templomából menti ki a keresztény kegytárgyakat.

A síita Hezbollah a háború sújtotta szomszédos Szíriában jelentős erőkkel támogatja a Szíriai Arab Hadsereget a terrorszervezetek ellen harcban. A határtérségben emiatt eddig is számtalan összecsapás zajlott le a libanoni hadsereg és az al-Kaida terrorszervezet szíriai szárnyának számító Nuszra Front, valamint az IÁ fegyveresei között.

A Hezbollah több keresztény település felszabadításában is részt vett Szíriában. Többek között a világon egyedülállóan a mai napig Jézus nyelvét beszélő arámi Maloula falu visszavételében is jelentős erőt mozgósított a libanoni szervezet.

Libanonban is felfegyverkeznek a keresztények

Bár a hetvenes években kirobbant libanoni polgárháborúnak következményeként a libanoni keresztény klánok is felfegyverkeztek, de a terrorhullámtól tartva a polgári lakosság körében is egyre jobban elterjedt a fegyvertartás és viseletek, főként a szír határ mentén fekvő településeken.

A zömében keresztény Al-Kaaban az asszonyok is fegyvert ragadtak és részt vesznek a település védelmében.

.

Orientalista.hu – Sinoda (MTI, Al-Manar nyomán)

Címkék: , , , , , , ,






Back to Top ↑