Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2016. 02. 10.

Terroristák tömegeit semlegesítette a szíriai hadsereg

2016. 02. 10.

A hadsereg és fegyveres erőink folytatták a terrorista ellenes hadműveleteket a keddi napon, súlyos veszteségeket okozva az ISIS, a Dszabhat Al-Nuszra és más megszálló terrorista szervezeteknek számos térségben. A kormányerők helyreállították a biztonságot és rendet a Lattakia és Aleppo tartományi településeken, valamint folytatja a hadműveleteit más térségekben. – közölte a SANA.

Daraa tartomány:

Egy katonai alegység megsemmisítette a Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida) terrorszervezet egy gépjárművét és aknavetőjét északra Al-Naima településtől, 4 kilométerre Daraa városától, közölte egy katonai forrás a SANA-val.

Egy terrorista csoport minden tagja meghalt a hadsereg egy hadműveletében, amely az úgynevezett “Liwa Al-Mutaszem Billah” csoport egyik állását célozta Tafasz városban, 13 kilométerre Daraa várostól, tette hozzá a forrás.

A hadsereg ezekívül megsemmisített egy vahhabita terrorista parancsnoki központot, két gépjárművet, keletre az Elektromos Művektől, valamint megsemmisített egy nehézgépfegyverrel felszerelt gépjárművet Al-Abaszijeh és Al-Manszijeh kerületekben a régi vámhivatali épület közelében, Daraa Al-Balad városrészben, Daraa városán belül.

Egy katonai alegység célzott műveleteket hajtott végre terrorista szervezetek csoportjai és manőverező kontingensei ellen az Al-Sziba negyedben, Daraa Al-Balaad kerületben, Daraa városában, közölte egy katonai forrás.

A forrás elmondta, hogy 20 vahhabita terrorista halt meg, 28 másik megsebesült és 2 járművük felrobbant (az egyik gépfegyverrel felszerelve) a műveletek eredményeként.

Szintén Daraa Al-Baladban, a hadsereg négy gépjárművet semmisített meg a meteorológiai szolgálat épülete közelében az Al-Szadd úton, miközben a terroristák 5 erődített harcállása és több vahhabita fegyveres semmisült meg, valamint sebesült meg az Al-Karak kerületben.

A forrás hozzátette, hogy egy terrorista csoport tagjai haltak meg és 3 gépjárművük (ebből az egyik nehéz gépfegyverrel felszerelve) semmisült meg a terroristák manőverező kontingensei elleni célzott csapásokban az Al-Abaszija-kerületben.

Északnyugatra Daraa városától, egy katonai alegység terrorista csoportot támadott meg, miközben annak a tagjai a Tafasz városba vezető úton közlekedtek és megsemmisítették a terroristák járműveit.

Egy másik katonai alegység megsemmisített egy gépjárművet és egy géppuska tüzelőállást a Khirbet Ghazaleh várost körülvevő térségben, északkeletre Daraa városától.

Harctéri források közölték a SANA-val, hogy a hadsereg egyik alegysége terrorista csoportok központjaira mért csapást Al-Naima településen, keletre Daraa városától, megsemmisítve egy lőszerraktárt és végezve több terroristával.

Deir Ezzor tartomány:

Egy harctéri forrás közölte a SANA tudósítójával, hogy egy katonai alegység különleges műveletet hajtott végre az ISIS terroristák állásai és kontingensei ellen Al-Tabia faluban, Mohasszan térségében, keletre Deir Ezzor városától.

A forrás közölte, hogy a hadművelet eredményeként több mint 21 ISIS terrorista meghalt és 11 másik megsebesült, közöttük a Khaled Al-Szalama, Abdullah Al-Huwajdzs és a Mahmud Al-Szakkr nevű vahabita megszállók.

A hadsereg sok térségben helyreállította a biztonságot és a stabilitást, legutóbb Kiffin faluban, Aleppo tartomány északi területén, és folytatta hadműveleteit más körzetekben, szerte az országban, végezve a terrorszervezetek számos tagjával, valamint megsemmisítve fegyverzetüket és gépjárműveiket.

Aleppo tartomány:

A fegyveres erőink és a hadsereg egységei együttműködve a támogató erőkkel folytatták az előrenyomulást Aleppo tartomány északi részén, helyreállítva a biztonságot és a rendet Kiffin faluban, miután semlegesítették az utolsó terrorista állást a településen.

A SANA aleppoi tudósítója közölte, hogy a hadsereg együttműködve a támogató egységekkel műveleteket hajtott végre az elmúlt néhány órában a Dzsabhat Al-Nuszra nevű terrorista szervezet és más takfiri csoportok ellen Kiffin faluban a tartomány északi területén.

A tudósító elmondta, hogy a hadművelet eredményeként helyreállt a biztonság és a rend Kiffin faluban, 23 kilométerre a török határól, megerősítette, hogy a hadsereg terrorszervezetek által telepített robbanószerkezeteket és gyalogsági aknákat hatástalanított, miután azok tagjai meghaltak vagy elmenekültek, hátrahagyva fegyvereiket és lőszerkészletüket.

Eközben egy katonai forrás közölte a SANA-val, hogy a hadsereg alegységei tüzérségi tüzet zúdítottak az ISIS terrorszervezethez tartozó járművekre és állásokra Talet Al-Shuajia, Raszm Al-Alam, Al-Tajba és Szardzset Al-Kabira falvakban a tartomány északkeleti részén.

Aleppo városán belül terrorista szervezetekhez tartozó hadfelszerelést semmisítettek meg katonáink a műveleteik során az Al-Rashidin, az Al-Lajramun és a Bani Zaid kerületekben.

A múlt szombaton a hadsereg helyreállította a rendet és a biztonságot Ritian és Majer településeken a tartomány északi területén, miközben vasárnap katonai egységek ellenőrzésük alá vonták a stratégiai fekvésű Barlahin magaslatot Aleppo tartomány keleti területén, miután semlegesítették a megmaradt ISIS terrorista csoportokat a térségben.

Homsz tartomány:

Több Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida) terroristával végzett a hadsereg és a fegyveres erőink Al-Mukharram város körül, 43 kilométerre, keletre Homsz városától.

Egy harctéri forrás megerősítette a SANA részére adott nyilatkozatban, hogy a hadsereg egyik egysége együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel rajtaütött egy terrorista csoporton, amelyik Ezz Eddin faluból szivárgott be Talomari falu területére. A terrorista csoport tagjait a katonáink likvidálták és megsebesítették.

A forrás hozzátette, hogy a hadsereg a terroristák által használt sokféle lőszert lefoglalt és a megszállók több gépjárművét semmisítette meg.

Lattakia tartomány:

A hadsereg egységei együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel helyreállították a biztonságot és a stabilitást Al-Hur, Al-Ruwejszat, Al-Szwejdia és Wadi Al-Azrak falvakban, Lattakia tengerparti tartomány északkeleti végében.

A forrás hozzátette, hogy a hadsereg megsemmisítette a megszálló terroristák utolsó fedezékeit és erődített állásait a térségben, súlyos veszteségeket okozva a vahhabita fegyvereseknek, miközben néhányan közülük elmenekült a szíriai-török határral szomszédos körzetben.

A hadsereg műszaki alegységei hatástalanították a terroristák által ezekben a falvakban korábban telepített robbanószerkezeteket.

Később a hadsereg egységei együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel helyreállították a biztonságot és a rendet Dahret Al-Bajdar Al-Mahrukkban, Ard Al-Ktafban és a Zijaret Al-Bejda-magaslaton, valamint néhány stratégiai ponton, Lattakia tartomány északi területén.

Orietalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑