Ahogyan az ellenzékinek tekintett kurdok elleni leszámolás egyre nagyobb méreteket ölt, a Kitelepítettek és kifosztottak: Sur lakóinak hazatéréshez való joga című jelentés felfedi, ahogy Diyarbakir történelmi központjából a fokozott biztonsági intézkedésekre hivatkozva egy éve mindennap embereket üldöznek el a török hatóságok. Az egykor nyüzsgő kerületben álló házakra fegyverekkel lőttek, lerombolták, majd kisajátították azokat, hogy a területen új házakat építsenek és egyéb beruházásokat indítsanak.

„Egy évvel a kijárási tilalom bevezetése után, több tízezer ember még mindig nem térhet haza az otthonába. Küzdenek a mindennapos túlélésért, és bizonytalan jövővel néznek szembe, az elnyomás pedig egyre nő.” – mondta John Dalhuisen, az Amnesty International európai igazgatója.

„Miközben a délkelet-törökországi civil szféra elleni támadásokról gyakran olvasunk a hírekben, kevesen számoltak be a kényszerkilakoltatásokról, amelyek a nemzetbiztonság ürügyén teszik tönkre az átlagemberek életét.”

torok-terkep-kurd-fegyveresek

A törökországi állami hírügynökség infografikája a kurd fegyveresek ellen végrehajtott katonai akciókról. A térképen látható számok a rajtaütések számát jelölik területenként. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) sorolt erők és a török biztonsági csapatok közötti harcok 2015 júliusában robbantak ki újra, amikor a tűzszünet ért véget. A fegyveresek önálló kormányt jelentettek be a területen, barikádokat emeltek és árkok ástak Surban (Diyarbakir központi részén) és más délkelet törökországi városokban. A hatóságok válaszul 24 órás kijárási tilalmat, és komoly fegyveres ellenőrzéseket és műveleteket vezettek be a területen.

2015. december 11-én a Surt alkotó tizenöt területből hatban 24 órás kijárási tilalmat vezettek be, vagyis az emberek még annyi időre sem hagyhatták el az otthonaikat, hogy élelmet vagy gyógyszer vegyenek. A rendőrség a beszámolók szerint megafonok segítségével utasította az embereket, hogy hagyják el lakásaikat. Hosszú ideig nem volt víz és áram, miközben a házakat katonai rakétákkal és fegyverekkel lőtték.

Egy nő, aki megpróbált otthon maradni, ezt mesélte az Amnesty Internationalnek: „A két gyerekemmel voltam otthon, nem volt vizünk egy hétig. Egy nap könnygázgránátot lőttek be a házba. Akkor már húsz napja nem volt áramunk. El akartam menni, de nem volt hova.”

Surban az összecsapások 2016 márciusában ugyan véget értek, de a kijárási tilalom hatályban maradt a kerület legnagyobb részében. A kényszerkilakoltatásokat követően a török hatóságok majdnem mindegyik lakóingatlant kisajátították, néhányat pedig egyszerűen a földig romboltak. A rombolás és a kijárási tilalom nagyjából lehetetlenné teszi, hogy bárki visszatérjen. Néhányan mégis megpróbálták. Ők azzal szembesültek, hogy az otthonaikat átkutatták, lakásaikat kifosztották vagy egyszerűen tönkre tették a dolgaikat.

kurd-torok-tamadas

Szétlőtt kurd ház

Egy férfi nyolc hónappal a kilakoltatása után tért haza. Otthonának egyik fala sem állt már. Ezt mesélte: „Már sírni sem tudok. Túl sokat sírtam a házam elvesztése miatt.”

Mielőtt őrizetbe vették volna őket, a rendőrök egy másik férfit, az apját és a bátyját arra kényszerítettek, hogy elhagyják az otthonukat. „Pisztolyt nyomtak a fejünkhöz, hogy takarodjunk.” Eredetileg mindhármukat terrorcselekmény elkövetésével vádolták meg, majd a vádat hirtelen ejtették. Amikor hazatértek, látták, hogy minden ingóságukat elégették.

Egy nő arról számolt be, hogy a rendőrök zaklatták, amikor hat hónappal az elüldözése után hazament. Nem tervezi, hogy újra megpróbálja. „Az ingóságainkat széttörték és az udvarra dobálták egy kupacba.” – mesélte. A családnak 3000 török líra (nagyjából 250 000 forint) kártérítést ajánlottak összesen a megsemmisített javakért. Ez pusztán töredéke a teljes kárnak. Sógornője elmesélte: „Fellebbezni akartunk, de azt mondták, hogy maximum ennyit kaphatunk, így elfogadtuk az ajánlatot.”

A kilakoltatott lakók nem tudnak megfelelő, megfizethető alternatív lakást találni, és küzdeniük kell, hogy az alapvető szolgáltatásokhoz hozzáférjenek. A kilakoltatás miatt sokan vesztették el az állásukat, gyerekeiknek pedig ki kellett maradniuk az iskolából. Az elégtelen kártérítés és a hatóságok képtelensége, hogy megfelelő (néhány esetben bármilyen) segítséget nyújtsanak a tönkretett és elszegényedett családoknak csak még nehezebb helyzetbe hozza őket.

Hogy a helyzet még rosszabb legyen, a júliusi puccskísérlet óta a szegény és a lakóhelyükről elűzött embereket segítő civil szervezetek munkáját a hatóságok felfüggesztették.

A lakók szerint nem igaz a hatóságoknak az az állítása, hogy a kijárási tilalomra és a házrombolásokra nemzetbiztonsági érdekek miatt van szükség, ugyanis a harcok már nyolc hónapja véget értek. Szerintük valójában a területre van szükségük, hogy új házakat építsenek. A 2012-ben már napvilágot látott városfejlesztési terv újra napirendre került, de a részletek továbbra is homályosak, a lakókkal pedig senki sem konzultált. Törökországban már így is hagyománya van, hogy erőszakkal telepítsenek ki embereket, akik aztán soha nem térhetnek vissza a lakóhelyükre.

„A kijárási tilalom keserű évfordulóján a világörökség terület korábbi lakóinak végig kell nézniük, ahogy a saját örökségüket lebuldózerezik.” – mondta John Dalhuisen.

„Sokkoló látni, hogy a Surban történtek több tucatnyi dél-kelet törökországi városban is megismétlődnek. A kormánynak be kell szüntetnie a kijárási tilalmat, teljes körű kártérítést kell nyújtania az embereknek, és segítenie kell, hogy hazatérhessenek a megmaradt otthonaikba vagy legalább azok környékére.

Háttér

Sur Diyarbakir központi része. A város a legnagyobb település az elsősorban kurdok lakta délkelet törökországi régióban. Az UNESCO 2015-ben a város ókori megerősített falait és a Hevsel kertet a világörökség részévé nyilvánította.

Sokan Sur mostani lakói közül azután kerültek a városba, hogy a 80-as, 90-es évek konfliktusai miatt a környező vidéki területekről kitelepítették őket. Akkoriban a török hatóságok kényszertelepítésének hála a kétszeresére duzzadt Diyarbakir lakossága.

A júliusi puccskísérlet után bevezetett szükségállapot óta az emberi jogok helyzete a délkelet törökországi régióban a korábbinál is aggasztóbb. Kormányrendeletek sorozatával hallgattatták el az ellenzéki kurd hangokat, médiaszolgáltatókat és civil szervezeteket zártak be. Sur és Diyarbaki megválasztott polgármesterét pedig egy kormány által kijelölt hivatalnok váltotta fel.

Novemberben több száz civil szervezetet zártak be a homályos „terrorszervezethez kötődés” vagy „nemzetbiztonságra jelentett veszély” címszóval. A bezárt szervezetek közül többen a Surból elűzött családoknak nyújtottak segítséget.

Az elűzött családokra vonatkozó fél milliós becslés úgy jön ki, hogy figyelembe vettük a kijárási tilalom alá eső területek lakosságát, a kitelepítésekről szóló beszámolókat és a környéken lerombolt házak és infrastruktúra nagyságát.

Törökország számos nemzetközi és regionális egyezmény részese, amely előírja az emberek szabad mozgás, a megfelelő lakhatás és a gazdasági, szociális és kulturális jogok garantálását, illetve megfelelő kártérítést ír elő a jogsértések áldozatainak.

Orientalista.hu – Amnesty International