Egyiptom

2016. 01. 29.

Török tisztet tartóztattak le Egyiptomban



Az egyiptomi Al-Watan című lap számolt be arról, hogy az egyiptomi biztonsági erők letartóztattak egy török rendőrtisztet. A török közeget az egyiptomi biztonsági erők azután vették őrizetbe, hogy felvételeket készített egy rendőrörsről, ami a Gízai Piramisok felé haladó Haram utcán található.

Egyiptomi biztonsági források szerint az őrizetbe vett török tiszt 5 nappal a letartóztatása előtt érkezett  meg Kairóba turistavízummal. A férfi egy kocsiból készítette a felvételeket a rendőrőrsről, egy okostelefonnal, amelyben több száz felvételt és fotót találtak a biztonsági erők a letartoztatás után, több egyiptomi biztonsági központtól.

Az egyiptomi Yawm Sabe (Hetedik Nap) lap arról számolt be, hogy a török tiszt azzal védekezett, hogy ő csupán “szórakozásból” készítette a felvételeket és semmi hátsó szándék nem vezérelte.

Törökország és Egyiptom kapcsolata sokat romlott a Muszlim Testvériség nevével fémjelzett rezsim bukása után. A jelenlegi egyiptomi kormány Törökországot a szélsőséges, mára már az országban betiltott Muszlim Testvériség támogatásával vádolja, szerintük ugyanis Recep Tayyip Erdoğan a terrorszervezetet felhasználva akarja feltámasztani az egykori Oszmán-Török birodalmat.

Orientalista.hu – Cadmus

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com