Cadmus fordítás Cadmus
Keresztényüldözés

2017. 07. 12.

Törökország: Felfüggesztették a szír-ortodox istentiszteleti helyek kisajátítását

2017. 07. 12.

A török hatóságok leállították a döntés megvalósítását, amely értelmében a mardini több mint 50 szír-ortodox templomot és kolostort a vallásügyi igazgatóság (Diyanet) joghatósága alá vonták volna a Tur Abdin délkeleti régióban. A hírt a Dogan hírügynökség tette közzé, amely a mardini kormányzóság hivatalos közleményére hivatkozik. E szerint a vitát jogi úton kell eldönteni. Az ítéletig az istentiszteleti helyek tulajdonjoga nem kerül át a vallásügyi igazgatóság alá.

A probléma pontos megoldását várják a jogi eljárástól

Jelenleg tehát felfüggesztették a keresztény kulturális és vallási örökség részét képező istentiszteleti helyek kisajátítását. Hivatalos források megerősítik, hogy a közeljövőben egyelőre megmarad a status quo és az épületek számbavétele a pénzügyminisztérium hatáskörében marad mindaddig, amíg a jogi ítélet pontos megoldást nyújt a problémára.

A kisajátítás a keresztény közösség tiltakozását és felháborodását váltotta ki

A tulajdonjog átruházásának döntése 2014-re nyúlik vissza és a mardini közigazgatás átszervezésének összefüggésében merült fel. Mardin az átszervezés részeként városi rangra emelkedett és magába olvasztotta a környező falvakat, amelyek ezáltal városnegyedekké váltak. Ez a döntés a helyi és a nemzetközi keresztény közösség tiltakozását és felháborodását váltotta ki.

Remélik, hogy az épületek tulajdonjogát az azokat kezelő alapítvány kapja majd meg

Az egyik kisajátításra ítélt intézmény, a Szent Gábor kolostor vezetője, Kuryakos Ergün megerősítette, hogy a vita még nem oldódott meg, még ha az istentiszteleti hely használati célja nem is változik a korábbi kormánydöntés következtében. Ergün annak a reményének adott hangot, hogy az eljárás végén az épület tulajdonjogát az alapítvány kapja majd meg, amely alá tartozik a kolostor és reméli, hogy a többi istentiszteleti hellyel is ugyanez történik.

Orientalista.hu – Vatikáni Rádió

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑