Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Haditechnika

2016. 10. 12.

Törökország Oroszországtól vásárolhat légvédelmi rendszert

2016. 10. 12.

Ankara fontolóra veszi, hogy elfogadja egy nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer kiépítésére vonatkozó orosz ajánlatot – közölte kedden az NTV török hírtelevízió a török külügyminisztériumra hivatkozva.

Korábban egy kínai légvédelmi rendszerről – amely egyébként a szóba hozott orosznak a távoli másolata – már kötött szerződést, de akkor a NATO és az Egyesült Államok tiltakozása miatt felbontotta azt.

Ankara közel egy évvel ezelőtt visszamondta a légvédelmi rakétarendszerre kiírt, és 2013-ban nyertesnek nyilvánított kínai pályázatot. A török légvédelmi rendszer kiépítésére korábban az Egyesült Államok és európai országok is nyújtottak már be ajánlatot, és a kínaiak győzelmét felháborodással fogadták, mondván: Törökország azért mégis NATO-tagállam, amelynek haditechnikája összeilleszthető kell hogy legyen a többi tagállam felszerelésével.

Recep Tayyip Erdogan török, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői isztambuli találkozójukon egyetértettek abban, hogy ismét erős gazdasági kapcsolatokat szeretnének kialakítani. Az orosz államfő megjegyezte, hogy a védelmi iparban is kész együttműködni Törökországgal.

Az NTV kiemelte: Ankara légvédelem tekintetében nem akar függő helyzetbe kerülni, a technológiát akarja megvenni és a rendszert maga használni. A másik félnek először el kell fogadnia a feltételeket – világított rá a hírtelevízió.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑