Keresztények

2016. 06. 17.

Törökországban tett látogatást a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa



Leonardo Sandri, a Keleti Egyházak Kongregációjának vezetője június 10–12. között látogatott el Törökországba, ahol a menekültként élő iraki gyermekeket is felkereste.

A kongregáció nyilatkozatban tájékoztatta a SIR olasz katolikus hírügynökséget arról, hogy a bíboros június 12-én, vasárnap meglátogatta azokat az iraki gyermekeket és fiatalokat, akiket Isztambulban fogadtak be a szaléziak. Ők arra kérték Sandri bíborost, hogy vigyen el Ferenc pápának egy fényképet és egy labdát, amelyre mindannyian ráírták a nevüket.

A vatikáni főpásztor a Törökországban működő szerzetesközösségek közül találkozott a Szent Szív ferences missziós nővérekkel, akik egy befogadó központot és lelkigyakorlatos házat tartanak fenn Büyükada szigetén, valamint a Szent Antal-templom minorita szerzeteseivel. A prefektus június 11-én, szombaton szent liturgián vett részt a török főváros Fener negyedében I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka vezetésével. A szertartáson jelen voltak más ortodox egyházak képviselői is. A novgorodi ortodox metropolita felolvasta Kirill moszkvai pátriárka levelét, és jelen volt a bolgár ortodox egyház képviselője is. Sandri bíboros átadta Ferenc pápa békeölelését „szeretett Bartholomaiosz testvérének”, biztosítva őt arról, hogy a pápa imádkozik érte, a konstantinápolyi egyházért, valamint a közelgő pánortodox zsinatért, amely június 19-én kezdődik Kréta szigetén. A pátriárkát megajándékozták az irgalmasság szentévi ezüstérméjével.

Június 11-én, szombaton délután az isztambuli vikariátus Szentlélekről nevezett székesegyházában szentelték püspökké Rubén Tierrablanca Gonzalezt, aki Isztambulban képviseli a Szentszéket apostoli vikáriusként, valamint a görögkatolikus exarchátus apostoli adminisztrátoraként. A főcelebráns Sandri bíboros mellett koncelebrált többek között Lorenzo Piretto izmiri metropolita érsek, valamint Paolo Bizzeti anatóliai apostoli vikárius. A liturgikus szolgálatot a helyi szalézi közösség által felkarolt fiatalok végezték, akik Törökországból, Afrikából, Szíriából, illetve Irakból származnak.

Orientalista.hu – Radiovaticana

Címkék: ,






Back to Top ↑