Cadmus fordítás Cadmus
Geopolitika

2015. 11. 11.

Trump nem bánja, ha Putyin szét akarja verni az Iszlám Államot

2015. 11. 11.

Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns nem bánja, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök szét akarja verni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet Szíriában az orosz utasszállító gép lezuhanása után. – közölte az MTI.

Trump ezt a Fehér Házra pályázó republikánusok élbolyának keddi, negyedik vitáján jelentette ki, amelynek az első gyorsértékelések szerint nem volt egyértelmű győztese. A jelöltek közötti versenyképességének megőrzéséért harcoló Jeb Bush volt floridai kormányzó azzal utasította vissza Trump szavait, hogy nem szabad Putyinnak megengedni a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel való összejátszást, mert “ez nem olyan, mint Monopolyt (társasjátékot) játszani”.

Az előző televíziós összecsapás nyertesének nyilvánított és ismét magabiztosan szereplő Marco Rubio floridai szenátor gengszterként jellemezte Putyint, aki szerinte csak a geopolitikai erőből ért. Carly Fiorina, a Hewlett-Packard vezérigazgatója pedig azt hangoztatta, hogy ő csak azután tárgyalna az orosz elnökkel, ha megerősítené a hatodik flottát, Lengyelországban kiépítené a rakétavédelmet, Szíriában pedig repüléstilalmi övezetet hozna létre.

Az est egyik legnagyobb derültséget kiváltó mozzanata volt, hogy a vita egyetlen női részvevője felhívta a figyelmet: ő Trumppal ellentétben nemcsak televíziós közvetítés során, hanem személyesen is találkozott Putyin elnökkel.

A legtöbb aspiráns egyetértett abban, hogy Szíriában légtérzárat kellene létrehozni, aminek megvalósíthatóságát egyedül Rand Paul kentuckyi szenátor kérdőjelezte meg. Rámutatott, hogy az oroszok már ott repülnek az országban és feltette a kérdést, hogy vajon le kell-e őket lőni.

Ugyancsak Paul volt az, aki felhívta Trump figyelmét, miközben az arról beszélt, hogy a 12 ország által tető alá hozott csendes-óceáni partnetségi egyezmény (TPP) beengedi Kínát a hátsó ajtón, hogy Kína nem részese a paktumnak.

A pártbéli riválisok között parázs polémia bontakozott ki arról is, hogy Trump szerint ki kell toloncolni az Egyesült Államokból mind a 11 millió illegális bevándorlót. John Kasich ohiói kormányzó, aki a szót másoktól gyakran elragadva a vita legaktívabb szereplője volt, ezt ostobaságnak nevezte és felemelte szavát a családok szétszakítása ellen. Bush szerint az intézkedést lehetetlen lenne végrehajtani, az nem tükrözné az amerikai értékeket, és meg kell engedni a bevándorlóknak, hogy elnyerjék a törvényes státust.

A Fox Business televíziós csatorna, a The Wall Street Journal napilap és a Facebook közösségi portál által a Wisconsin állambeli Milwaukeeben rendezett vita fő témaköre a gazdaság volt. A részvevők különböző hangsúllyal ugyan, de egyaránt a kormányzati befolyás és az adók csökkentése, valamint a vállalkozások ösztönzése mellett foglaltak állást.

A fórumon Ted Cruz texasi szenátor az adóhatóság (IRS) megszűntetését helyezte kilátásba és adómentességet ígért az exportáló amerikai cégeknek. Ben Carson volt idegsebész 15 százalékos egykulcsos adó bevezetéséről beszélt.

A republikánusok hivatalos elnökjelöltségéért vetélkedő politikusok legközelebb december 15-én, Las Vegasban mérkőznek majd meg egymással. A demokrata oldalon Hillary Clinton volt külügyminiszter szombaton ugyanott mérkőzik majd meg két, még talpon maradt ellenfelével.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑