Képgaléria suruc miatti tüntetés

2015. 07. 21.

Tüntetések országszerte Erdogan terrorizmust támogató politikája ellen



A legtöbb török nagyvárosban emberek ezrei vonultak ki, hogy elítéljék a tegnapi Suruc határvárosban elkövetett merényletet, illetve nemtetszésüket fejezzék ki a török államfő terrorizmust támogató külpolitikájával szemben.

A legtöbb török tartományban és nagyvárosokban köztük Ankara, Isztambul, Ezmir, Diyar Bakr lakossága vonult az utcákra, hogy szembe menjenek a török kormány külpolitikájával.

A tüntetők szerint a tegnapi merényletről kizárólag a török államfő és pártjának politikusai tehetnek, akik négy éven keresztül kiképzőtáborokban toborozták a Szíriába készülő dzsihadistákat, illetve a háttérben fegyverszállítmányokat juttattak el az Al-Kaida szíriai ágának számító Nuszra Frontnak és a vahabita Iszlám Államnak.

.

A tüntetők szerint a török külpolitika súlyos hibát követett el azzal, hogy szembe fordult az akkori jó baráti viszonyban lévő Szíriával és vezetésével. A két ország megromlott kapcsolata a dél-törökországi tartományok gazdasági fejlődését is visszafogta, de a nagyobb probléma a szélsőséges terrorista sejtek megjelenése Törökországban.

A tüntetőket Isztambulban vizes ágyúval oszlatták fel,míg sok nagyvárosban a főtereket kordonokkal zárta körbe a rendőrség, ezzel megakadályozva a tüntetések kiterjedését.

Orientalista.hu – Sinoda

Címkék: , , ,






Back to Top ↑