Keresztények keresztenyek-uganda

2016. 10. 26.

Uganda: Ahol kereszténynek lenni életveszélyes



Az Egyenlítő menti köztársaságban súlyos támadások érik az iszlámról kereszténységre térteket. Az összecsapások az ország keleti felére jellemzőek, ahol a muzulmán kisebbség száma nő, és ezzel együtt az iszlámizmus is terjed. A kormány mindent megtesz a kegyetlenkedések megszüntetésére.

Az Ugandai Köztársaság mintegy 38 millióra tehető lakossága túlnyomórészt (32 millió, 85%) keresztény. A főként szunnita muszlimok aránya 11%, ők főként az ország keleti felében élnek. Yoweri Museveni államelnök személyében pedig keresztény vezetője van az államnak. De sem a számarányok, sem az alkotmány nem állhatja útját az iszlámista támadásoknak.

A volt muszlimok veszélyben vannak

Főleg az iszlámról kereszténységre tértek élete veszélyes. Az ellenük irányuló merényletek száma az utóbbi időben nő.

Ntende Hawa 2014 augusztusában részt vett egy evangelizáló eseményen, melynek hatására fölvette a kereszténységet. Amikor a férje, Daparah Mumpi megtudta ezt, dühöngeni kezdett, és ezt üvöltötte: Allah akbar! (Allah nagyobb). A kezébe kerülő tárgyakkal addig verte a feleségét, míg a szomszédok kiszabadították a fiatal nőt és a félelemtől reszkető gyermekeket.

A megsértett férj a bíró előtt sem mutatott megbánást: „A Korán megengedi, hogy megöljem az iszlámot elhagyót” – jelentette ki. Mumpi 2016. április 4-én macsetével (bozótvágó kés) támadt a feleségére, de szerencsére a bátyja meg tudta fékezni.

Más példák is alátámasztják, hogy az áttértek elleni támadások megsokasodtak:

Amina Napiya 42 éves özvegyasszony két évvel ezelőtt tért kereszténységre. 2016. március 16-án öt gyermekével együtt el kellett menekülnie szülőfalujából, Nakajetéből (Kelet-Uganda). 13 éves lányát három héttel korábban megerőszakolták. A tettes így üzent az édesanyának, figyelmeztetve, hogy az áttéréssel szégyent hozott az iszlámra.

Az iszlámot elhagyó keresztények gyakran életükkel fizetnek a döntésükért. Így történt ez Laurence Maiso esetében is. 2016. január 27-én – alig négy nappal meggyilkolása előtt – meglátogatta Kamulai Husszein imám, és Allah halálangyalaival fenyegette meg a fiatalembert. Vagy egy hónappal korábbi eset: egy muszlim többségű faluban öt keresztény halt meg, akik titokban gyakorolták a hitüket. Mindannyian egy iszlámról áttért társuk bibliaóráit látogatták, és valakik féregirtót tettek az ételükbe. Az öt megmérgezett között volt egy terhes asszony is.

Terjed a vahhábizmus
A konvertiták radikális elutasítás és a velük szembeni durva erőszak mutatja, hogy Ugandában nő a szélsőséges nézeteket valló iszlámisták befolyása.

Ez azonban nem mindig volt így. Az iszlám Afrikában hosszú időn át toleráns arcát mutatta. A muszlimok többsége a szúfizmus követője volt, és ennek megfelelően a személyes, spirituális iszlámot vallotta, aminek semmi köze a szélsőségesen vad vahhábizmushoz. De Szaúd-Arábia és Katar a régióban növekvő befolyása Afrika szerte támogatja a szélsőségeseket. Ennek legfőbb terjesztői a Közel-Keleten tanuló afrikai diákok, akik hazatértük után otthon gyakorolják azt, amit korábban láttak.

Az ugandai kormány régóta a keresztények és muzulmánok közti békés együttélést szorgalmazza. Yoweri Museveni elnök már 1989-ben figyelmeztetett, hogy a muszlimokat nem szabad kirekeszteni a társadalomból. Ugyanakkor óvott a vallási fanatizmustól is.

Merényletek a katonai beavatkozás miatt?

Az elnök óvatosságra intése ma is érvényes. „Az iszlám fanatizmus fenyegetése hatalmas probléma – jelentette ki nemrég egy tv-interjú során Ruhakana Rugunda, Uganda miniszterelnöke, majd hozzátette: – A kormány feladata, hogy küzdjön a szélsőségekkel szemben. Őszintének kell lennünk és vállalnunk kell a felelősséget.”

Uganda adja az afrikai békefenntartók nagy részét, és támogatja Szomália kormányának harcát egy istenállam létrehozására törekvő iszlámisták letörésére. Az Ugandai Köztársaság katonai elkötelezettsége ugyanakkor az országon belüli iszlámista befolyás ellen is irányul.

2010. július közepén Kampalában – Uganda fővárosában – pusztító bombamerényletet követtek el, amely 79 ember életét oltotta ki. Az eddigi legsúlyosabb gyilkos merényletet az al-Shabáb terrorszervezet és ugandai iszlámisták közösen követték el.

A medreszék bezárása provokáció?

A kormánynak súlyos gondot jelent az iszlámizmus visszaszorítása. 2015 márciusában bezártak öt medreszét vagyis Korán-iskolát. A kormány üdvözölte a lépést, mivel ezekben a medreszékben radikalizálják a fiatalokat, akik ennek hatására csatlakoznak a lázadókhoz. Az egyik legrettegettebb milícia, amely kapcsolatban állt a bezárt medreszékkel, éppen az a Szövetséges Demokratikus Erők (Allied Democratic Forces – ADF) volt, amelynek tagjai Kongóból hajtanak végre véres merényleteket Ugandában.

A medreszék bezárása természetesen fölbőszítette és a kormány ellen hangolja a muszlimokat. Kassim Nakibinge magas rangú iszlám lelkész vezetésével támadják az intézkedéseket. A szélsőségesek szerint ez csak olaj a tűzre. Sok muszlim úgy érzi, hogy az iskolák bezárásával hátrányos helyzetbe került. „A kormány állami iskoláiban nem tudják integrálni a muzulmánokat” – jelentette ki Hadzsi Nsereko Mutumba, az Ugandai Muszlim Legfelső Tanács (Uganda Muslim Supreme Council) elnöke.

Az Ugandai Köztársaságnak hatalmas kihívást jelent, hogy megállítsa az iszlám fanatizmus terjedését. Meg kell találnia az engedékenység és büntetés közötti egyensúlyt, mert csak így tudja megvédeni a vallásszabadságot az országban.

Orientalista.hu – CSI-Magyarország

Címkék: , , ,






Back to Top ↑